2016. szeptember 29., csütörtök

Friedrich Klára írása a tatárlakai korongról:


Az ősmagyar rovásírás legrégebbi emléke a 6500 éves, tehát újkőkori tatárlakai agyagkorong, amelyet N. Vlassza, román régész 1961-ben talált az erdélyi Tatárlakán egy sírban, férficsontok mellett. A lelet rendkívüli jelentőségének több oka van. Egyrészt igen korai kárpát-medencei írásbeliséget bizonyít, mivel helyi agyagból készült. Másrészt három betű az ősmagyar rovásírásból felismerhető, ezek a Z, Ny és Gy. Nagyon fontos, hogy pont az Ny és Gy jelek maradtak fenn a korongon, mert ezek a hangok a Ty-vel, Sz-szel, Zs-vel, Cs-vel együtt nyelvünk hangkészletének legősibb rétegéhez tartoznak, mivel az etnogenetikailag fiatalabb, de később a közelünkben élő népeknek, keltáknak, etruszkoknak, pelazgoknak, főniciaiaknak ezekre a hangokra nem volt jelük, ezért feltehetően hangkészletükben sem szerepelt.


A korong igazolja, hogy Kárpát-medencei jelenlétünk nem a 896-os honfoglalással kezdődött. Az is rendkívül fontos, és talán ez magyarázza, hogy a hivatalos tudomány elhallgatja leletünk jelentőségét, hogy a korong és a mellette lévő két másik téglalap alakú agyagtáblácska 1000-1500 évvel idősebb, mint a hasonló képjeleket tartalmazó sumér agyagtáblák az al-ubaidi és uruki kultúrát követő Jemdet-Nasr korszakból. Ez azt jelenti – és erre már Torma Zsófia és Fehérné Walter Anna is rámutatott, hogy rokonság áll fenn a kárpát-medencei és a sumér írásbeliség között, sőt a Kárpát-medence a kiindulópont.


A korong bal alsó negyedében lévő Gy rovásjelhez hasonló a sumér „pa” szótag, amelynek jelentése vezető, irányító, parancsnok, magyarul gyula. Természetesen egyetlen leletre nem lehet ilyen horderejű következtetéseket felépíteni. A tatárlakai korong azonban nem egyedülálló lelet, hanem egy kultúra előfutára, része és megfelelő politikai és régészeti hozzáállás mellett valószínűleg több hasonló bizonyítékunk lenne. Egyelőre az is bizonytalan, hogy a tatárlakai leletegyüttes jelenleg hol van. A széleskörű nemzetközi tudósgárda vizsgálódása után állítólag (szóbeli közlés) a Kolozsvári Történelmi Múzeum gyűjteményébe került vissza. Götz László írja le, hogy a Torma-gyűjteményből származó egyik tordosi korong rokonítható a British Muzeum híres Blau tábláival, amelyek Vlassza szerint az uruki és a Jemdet-Nasr kultúrákhoz tartoznak, azaz kb. 5200 évesek. Azt a kultúrát, amelynek a tatárlakai korong is korai terméke, ma a régészet Tordos-Vinca (Bánáti) kultúrának nevezi. Első és méltatlanul mellőzött feltárója Torma Zsófia (1840-1899) régésznő, akiről a „Torma Zsófia igazsága” című fejezetben bővebben ejtek szót. A tatárlakai korong felhívta a világ neves régészeinek, sumerológusainak, antropológusainak figyelmét a Kárpát-medencéből kiáradó, gazdag, fejlett újkokori és rézkori kultúrákra. Adam Falkenstein német, Alexander Kifisin orosz sumerológus, Sinclair Hood, az athéni Brit Régészeti Iskola igazgatója, Titov és Borisz Perlov orosz kutatók, de maga Vlassza is, egyértelműen állapítják meg a mezopotámiai kapcsolatot.
Nálunk a hivatalos tudomány hallgat, mintha a tatárlakai korong nem is a mi erdélyi leletünk volna, még akkor is, ha 1920-ban egy igazságtalan és kegyetlen politikai döntés miatt határainkon kívül került. Csak kilenc évvel a világszenzációt keltett feltárás után, 1970-ben jelenik meg Makkay János professzor könyve Tartariai leletek címmel és húsz évvel (!) később, 1981 novemberében a kecskeméti Forrás folyóiratban a külföldi tudósok következtetése, hogy a sumér írásbeliség lehetséges kiindulópontja Erdély. Ennek a közlésnek meg is lett a következménye, a már 13 évfolyamot megért lapot azonnal beszüntették. Sajnos a trianoni átok nemcsak országunk területét csonkította meg, hanem évezredekre visszamenően őstörténetünket is. Világszerte publikáló régészek, kutatók, pl. Lord Colin Renfrew a trianoni határokat valami ősidőktől fogva meglévőnek tartják, és a mi őseink kultúráit, régészeti leleteit mint romániai, bulgáriai, jugoszláviai, délszlovák leleteket és kultúrákat emlegetik, holott ezek jelentősége éppen abban áll, hogy kézzelfoghatóan bizonyítják, hogy legalább 7000 éve, az újkőkortól Kárpát-medencei őslakosok vagyunk.
Talán ennek „köszönhető”, hogy Jován Todorovics horvát írástörténész térképén úgy tünteti fel a trianoni határokat, mintha nem csak 1920-tól, hanem már az újkőkorban és a rézkorban is léteztek volna… (újkőkor: Kr. e. 5000-3000, rézkor: Kr. e. 3000-2000)
Torma Zsófia ősrégész.


A magyar kutatók közül az egyik legtöbbet Torma Zsófia tette, akinek hagyatéka egy 11 ezer darab feliratos agyagkorongból álló gyűjtemény. Hagyatékát felháborítóan gondatlanul kezelték és kezelik, holott külföldi régészek, kultúrtörténészek, amatőr kutatók hada vetette rá magát a neki köszönhető felfedezésekre. Itthon mélyen hallgatnak róla, csupán kevesen, többek között Makkay János, Götz László méltatták. A zseniális Götz László szintén megkapta a hivatalos tudománytól a megbélyegző „amatőr” jelzőt, holott a Keleten kél a Nap című kétkötetes munkája a kevés megbízható és rendkívül pontos forrásmunkák közé tartozik őstörténetünket illetően. Az agyagtáblák jeleit külföldön dolgozták fel, analizálták és osztályozták, majd besorolták őket olyan megalitikus kultúrák emlékei közé, amelyeknek terméke pl. Stonehenge, vagy a piramisok. Nálunk pedig mély hallgatás és finnugor bogyógyűjtögetés…

 
Torma Zsófia gyűjteményét – már, ami megmaradt belőle – sokan felhasználták és használják kutatásaikban anélkül, hogy említenék, vagy kellőképpen méltatnák őt (H. Schmidt, Vasics, Gordon Childe, Krantz, Renfrew, Vlassza, Todorovics). Az agyagtáblákat pedig cserépfenekeknek vagy orsónehezéknek nevezik, holott az orsónehezék vastagabb és középen lyukas, ráadásul ilyen rovásfeliratos orsónehezék látható a Budapesti Történeti Múzeum állandó kiállításán is. Vitatott, hogy mi lehetett a nagy számú korong funkciója, amelyeket Torma Zsófia a Maros leszakadozó partfalából gyűjtött össze. Elképzelhető, hogy fazekastelep állott ott, azonban tudván rovásemlékeinkből, hogy nálunk a köznép sem volt írástudatlan (pl. szarvasi, alattyáni, jánoshidai tűtartók, közkatonák övcsatjai, íjtegezei, nyíltegezei), azt feltételezem, hogy a helyszínen egy iskola működött és a korongokon lévő betűkből őseink gyermekei szótagokat, szavakat, mondatokat raktak ki.
A rovásírás tehát birtoklevelünk a Kárpát-medencére, Kárpát-medencei ősiségünk bizonyítéka. Annak a 6-7 ezer éves teremtő és termékeny jelenlétnek a bizonyítéka, amelynek során Közép-Európa legjelentősebb újkőkori és rézkori kultúráit hoztuk létre, pl. a Kőrös kultúrát, az alföldi és dunántúli vonaldíszes kerámia kultúráját, a Tordos-Vinca (bánáti), a zselizi, a lengyeli, a tiszai, a tiszapolgári, bodrogkeresztúri kultúrákat.



A rovásírás a szkíta-hun-avar-magyar folytonosság bizonyítéka is, mert őseink tárgyain megtalálható, a fejlődés levezethető.



Friedrich Klára

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése