2017. augusztus 4., péntek

Микрокосмос / Microcosmos: Le peuple de l (1996)

TZM - "The Zeitgeist Movement" ( A Korszellem Mozgalom ) - A fenntarthatóságot elősegítő szervezet bemutatása. ( 2. rész )

TZM - "The Zeitgeist Movement" ( A Korszellem Mozgalom ) - A fenntarthatóságot elősegítő szervezet bemutatása. 

 

 A 2008-as alapítású "The Zeitgeist Movement" egy fenntarthatóságot elősegítő szervezet, amely közösségi alapú aktivizmust, és figyelemfelhívó tevékenységet folytat egy globális és regionális szervezeti hálózat, projektcsapatok, éves rendezvények, médiagyártás, valamint jótékonyság révén.

 

 

 

 

A Mozgalom fókuszában többek között az áll, hogy felismerjük, az emberiséget jelenleg sújtó társadalmi problémák zömének valódi oka nem holmi hibás politikai irányelv, korrupció, hiány, netán az "emberi természet", vagy egyéb gyakori feltételezés. A Mozgalom felismeri, hogy az olyan problémák, mint szegénység, hajléktalanság, korrupció, válság, háborúk, és éhezés csupán "tünetei" egy idejétmúlt társadalmi rendszernek. Az pedig éppen azért elavult, mert a XX. sz. folyamán meghaladtuk a tényleges hiányt (legalábbis ami az élethez szükséges javakat illeti, pl. élelmiszer, víz, ruházat, lakás, stb.), és már csak ezen javak elosztásával van a gond. Az elosztást pedig a gazdasági rendszer alapján szervezzük, ami viszont közismert alaptétele szerint a hiány menedzseléséről szól. És itt az alapvető ellentmondás, a jelenlegi gazdasági rendszer ugyanis csak hiány, és problémák mellett tud működni, tehát már mesterségesen tartja fenn azokat, méghozzá a kínálat és a vásárlóerő korlátozása, valamint a kereslet növelése (pl. reklámok, függőség) révén.

 A “Zeitgeist” kifejezést így definiálhatjuk: Egy kor intellektuális, morális, és kulturális klímája. A "mozgalom" szervezett változást jelent. A Zeitgeist Mozgalom tehát egy társadalmi célkitűzés a kor intellektuális, morális és kulturális klímájának megváltoztatására. Egészen pontosan olyan értékek és gyakorlatok irányába, amik jobban szolgálják az emberiség jólétét.

Amire a TZM sarkall, azt röviden így lehetne megfogalmazni: "A Tudományos Módszer alkalmazása társadalmi célokra". Ez jelenleg nem érvényesül, mivel a társadalmi problémákat manapság elsősorban a monetáris gazdaság, és a politika keretein belül igyekeznek orvosolni. Jelenlegi társadalmi-gazdasági rendszerünk (a piacgazdaság) nem fenntartható, ezért a mostani trendek mellett 2030-ra összeomlik (az MIT kutatása alapján). Ezt mindannyian szeretnénk elkerülni, ám ehhez az kell, hogy elterjedjen egy új, tudományos alapú gazdaságszervezési mód, mely a megfelelő visszacsatolások révén biztosítja a környezeti-, gazdasági-, és társadalmi fenntarthatóságot. Utóbbinak alapeleme, hogy minden ember szükségletéről gondoskodunk, hisz a termelékenység magas foka révén ez ma már technikailag lehetséges. Ennél természetesen már most többre vagyunk képesek, azonban a piacgazdaság alapvető mechanizmusai nem csak a javak elosztását, de a globális ökoszisztémát is veszélyeztetik, sőt, az újrahasznosítás figyelmen kívül hagyása miatt a nyersanyag-utánpótlást is. Ezek után talán már nem meglepő, hogy a szakadék széle felé tartunk. Ahhoz azonban, hogy ez az új gazdaságszervezési mód (az Erőforrás Alapú Gazdaság) elterjedhessen, először is informálnunk kell az embereket arról, hogy a mostani rendszer a kutatások szerint pár évtizeden belül összeomlik, valamint az értékrendet olyan irányba kell fejlesztenünk, hogy az alkalmas legyen a fenntarthatóság elérésére.
Ha a Zeitgeist Mozgalom számodra új, akkor javasoljuk, hogy nézd meg a  Bevezetés az Erőforrás Alapú Gazdaságba  c. rövid előadást (magyar felirattal), a Zeitgeist: Haladjunk Tovább c. dokumentumfilmet (magyar szinkronnal), ill. olvasd el A piacgazdaság alkonya c. cikket az oldalon (vagy a TZM: Defined c. kiadványt - egyelőre angolul), hogy kellő képet kapj a gondolatmenetről. A TZM Global Radio Show-t követve meghallgathatod a legfrissebb közleményeket, interjúkat.

 

Forrás: 

 ( 2.rész ) 

*

Válogatott  cikkek és Válogatott képes üzenetek:


Egészség és Társadalom:

Saját, valamint társadalmunk egészsége szorosan összefügg. A közegészség mérőszámai ugyanis a társadalmi mutatók, melyek magukban foglalnak olyan indexeket is, mint pl. a születéskor várható élettartam, vagy a mentális betegségek előfordulási aránya. Egy másik fontos észrevétel, hogy ha a társadalmi mutatók romlanak (még ha csak a tisztán társadalmi egészségre vonatkozók is), azok hosszútávon egyéni egészségünkre is negatív hatással vannak. Csakúgy, mint saját szervezetünknek, a társadalomnak is van egyfajta immunrendszere, ami felismeri, elkülöníti és eliminálja az idegen vírusokat, sejteket, és saját beteg sejtjeit. A társadalom immunrendszere azonban a közösségek meggyengülésével válságba került. Régen pl. a pszichopatákat könnyen azonosították és kiközösítették a törzsek, ám ma azok kerülnek a vezető pozíciókba (mind gazdasági, mind politikai téren), mert a közösségek széthullóban vannak, a törvényeket pedig saját kedvükre alakítják. Mi a megoldás? A helyi kisközösségek újraszervezése.

 

Túlnépesedés: 

Ökolábnyom = Népesség x Egy főre jutó ökolábnyom A túlnépesedés a talaj kizsigereléséhez, túllegeltetéshez, elsivatagosodáshoz, polgárháborúkhoz és népvándorláshoz vezet. A családtervezés alapvető emberi jog, így érvényesítése humanitárius kötelességünk. Az évi 200 millió nemzés fele, és így a megszületett gyermekek negyede nem kívánt. Évente kb. 55 millióan halnak meg, ami azt jelenti, hogy a népességnövekedés több, mint 40%-át a szülők nem is akarták! A családtervezés lehetőségeinek megteremtése ráadásul a leghatékonyabb zöld stratégia; ha 7 dollárt erre költünk, akkor megelőzünk 1 tonna CO2-kibocsátást, ám 32 dollár kellene, ha ugyanezt szélerőművek, vagy más zöld beruházások révén szeretnénk elérni. Magyarországon 135%-ban terheljük a biokapacitást, emiatt fogy a természeti tőke (pl. felszín alatti vizek). Hazánkban tehát nem prioritás a szaporodás erőltetése. Mátyás király idején "csak" 4 millióan voltunk, mégsem volt gond. Az elöregedés egy szükséges, átmeneti állapot, ami a robotadó, progresszív sávos jövedelemadó, és a vagyonadó (vagy a kamatszedés állami monopóliuma) mellett nem okoz gondot.

 

Értékrend-válság:  

A fenntarthatóság és az igazságosság elérését nem csak néhány mohó ember vagy elavult társadalmi-gazdasági konstrukció akadályozza, hanem bizony az évszázadok-évezredek alatt megcsontosodott, elavult értékek és tévhitek is. A legkártékonyabbak olyanok, mint "a korlátlan szaporodás jó", "a verseny szükségszerű, és jó", "a profit jó", "a fogyasztás boldoggá tesz", stb. Ahhoz, hogy egyáltalán legyen esélyünk a túlélésre, és az emberi méltóság megőrzésére/elnyerésére, előbb ezeket kell fölszámolnunk, méghozzá társadalmi szinten. A szociológiai kutatások alapján a kritikus tömeg szerencsére nem olyan nagy; csupán 10% is elég, ha kellően lelkesek az új értékek képviselői.

 

*** 

 

 

 Amerikai filmek...


A tökéletes pár ideája: Szinte az összes romantikus film. A párkapcsolatokban sok tényező játszik szerepet, aminek java részét nem tudjuk befolyásolni, de van, amit igen, pl. a kommunikációt. A szükségletalapú kommunikáció minden konfliktust megold, de ehhez a másik szükségleteinek felismerése és elismerése kell, ami viszont idegen a hollywood által közvetített önzés kultúrájától.

A karrier fontosabb, mint a gyermek: Agymenők 10. évad. Az első hat évben folyamatos érzelmi jelenlét szükséges ráérő felnőttek részéről, az első három évben pedig szinte folyamatos fizikai kontaktus az anyávalk, különben abnormálisan fejlődik a gyermek agya. Ha ez hiányzik, a gyermek jobb híján a kortársakhoz kezd el kötődni, ám ez probléma, mert ők gyakran kegyetlenek, és képtelenek egymásról gondoskodni, mivel még éretlenek.[1]

A csecsemő és kisgyermek „önállóságra” nevelésének gondolata eleve abszurd, de abból fakad, hogy a dolgozó szülőknek nincs ideje foglalkozni a gyerekekkel. Ebben az esetben gyermek helyett inkább macskát kell tartani. Az elhagyatottság érzése ugyanis egy trauma. A gyermek disszociáció révén próbál védekezni, ám emiatt abnormálisan fejlődik az agya. A gyermek későbbi „rossz viselkedése” csupán annak a tünete, hogy nem kötődik a szüleihez, akik nem tudták rendesen felnevelni (két szülő kevés).

Szinte az összes hollywoodi háborús film azt hirdeti, hogy az amerikai hadsereg az erkölcs és a demokrácia védelmezője a világban. Pedig az USA „védelmi” kiadásait más országok megszállására fordítják, minthogy USA-t a második világháború óta saját területén nem is érte katonai támadás. Ő viszont támad, minthogy az amerikai lakosság a világnépesség 5%-át teszi ki, de az erőforrások 25%-át fogyasztja,[2] aminek fenntartásához uralnia kell más országok erőforrásait (pl. olajimportjának jelentős része bábállamokból származik, mint Szaúd-Arábia vagy Irak).[3]

Egyik-másik filmben az USA katona vereséget szenved (pl. Sólyom Végveszélyben), de többnyire ez is úgy van beállítva, mintha indokolt lett volna az amerikai katonai jelenlét, miközben patetikus képi és zenei eszközökkel mártírt csinálnak az elesett katonákból a képernyőn. Szerencsére van pár olyan film is, ami nem a háború dicsőségességét próbálja bizonygatni (igazából nincs benne semmi dicsőséges), hanem megmutatja a rendszer korruptságát, a háború borzalmait, értelmetlenségét, és hogy milyen pusztító hatással van a katonánk életére (ez a ritkább).

Bónusz: az ember számos banális okból köhög, de amikor a filmekben történik, akkor vagy csúnyán megfázott (ami meghiúsít egy randit vagy esküvőt), vagy ezzel jelzik a nézőnek, hogy hamarosan meg fog halni (gyakran ugyanabban a jelenetben). Filmek ezzel a tróppal: Fertőzés, Az út, Penge, A Birodalom Visszavág, Inception, Ghost Rider, Gran Torino, stb.

[1] https://www.youtube.com/watch?v=YjfpGGOGDCo
[2] http://www.worldwatch.org/node/810
[3] https://www.forexcrunch.com/oil-prices-may-weaken-the-gbpcad-pair/


Fogyasztás...


A fogyasztói mentalitás lényegében egy függőség, a fogyasztói társadalom pedig egy szenvedélyfüggő, beteg társadalom.

A létfenntartáson és a biztonságon túl minden egyéb fogyasztással csak azt az űrt igyekszünk kitölteni, amit diszfunkcionális emberi kapcsolataink miatt érzünk. Pont, mint egy drogos. Shoppingoláskor ugyanazt csináljuk, mint egy alkoholista, vagy egy szerencsejátékfüggő, csak ezek helyett a vásárlás a függőségünk. A vásárlást megelőző várakozás alatt, a vásárlás során, valamint az első néhány kipróbálás során mindig kapunk egy dopaminlöketet (mint a kokósok), de a tartós boldogság elérésére ez a módszer alkalmatlan.

Ráadásul a szenvedélybetegség drága mulatság, emiatt felesleges adósságokba verjük magunkat, ami miatt rengeteget kell dolgoznunk. A vállalatok persze a reklámok révén folyamatosan igyekeznek elhitetni, hogy a terméküktől szabad vagy boldog leszel, ám ez csupán agymosás. Akkor vagy boldog, ha kielégülnek a szükségleteid, de az anyagi javak szükségleteink közül csak kettő kielégítésére alkalmasak, a többihez emberi kapcsolatok kellenek. Az univerzális emberi szükségletek: létfenntartás, biztonság, pihenés, szeretet, empátia, közösség, kreativitás, életcél (Manfred Max-Neef nyomán).

Háború és Béke...


A kis népsűrűség még békés volt. A gyűjtögetés korában mindvégig annyira kicsiny volt az emberiség összlétszáma (<5 millió), hogy akárhány négyzetkilométerre volt szüksége egy-egy törzsnek, nem kellett emberek ellen küzdeniük saját életük fenntartásáért. Amikor a dombon túl még voltak szabad területek, és egyszerűen továbbállhattak, akkor a törzs tagjai bolondok lettek volna háborúzni szomszédaikkal.

Viszont amikor már minden dombon túl emberek éltek, akkor maradt a háború, illetve a teljes áttérés a mezőgazdálkodásra, aminek egyetlen igazi előnye az, hogy jóval több élelmiszert tud biztosítani adott területről. Nagyon sok állatkísérletből tudjuk, hogy összezsúfolással növelhető a fajtán belüli erőszak. Ugyanez érvényes az emberre is. Az erőszakot egyrészt az összeérő ökolábnyomok, másrészt a közösségi érintkezésünket szolgáló képességünk túlterhelése okozza.[1]

A fogamzásgátlásra óriási kielégítetlen igény van; az évi 200 millió nemzés fele, és így a 135 millió megszületett gyermek nem kívánt;[2] mivel évente kb. 55 millióan halnak meg,[3] ez azt jelenti, hogy a növekmény 40%-át nem akarták a szülők. Az emberiség átlagos ökolábnyoma (2,84 ha/fő) mellett a Föld el tudna tartani négy és félmilliárd embert, de ennyit nem. Ezt a családtervezés eszközeinek megteremtése, majd az általános és a középiskola biztosítása révén el tudnánk érni (ha az évi 135 milliós születésszám az 55 milliós halálozási szám alá esik, akkor elkezd csökkenni a világnépesség).


Kapitalizmus...


A robotok megjelenése, valamint az egyre inkább terjedő automatizáció és komputerizáció miatt épp a szemünk előtt alakul át a globális munkaerőpiac, ahonnan rövid időn belül rengeteg ember szorulhat majd ki. Ez a váltás pedig komoly társadalmi változásokat is hozhat magával. A jelenleg élő emberfogalomhoz szorosan hozzátartozik a protestáns etika munkafogalma: „aki nem dolgozik, ne is egyék”. Ezt azonban teljesen elavult a jelenleg zajló átalakulás fényében. A technológiai változások már megteremtették annak feltételeit, hogy az alapvető szükségletekhez mindenki hozzájuthasson. Más szóval, elértük a bőséget, csak mindenkinek kellene adni belőle, hogy elkerüljük a felesleges szenvedést (és paradox módon a további népesség-gyarapodást). Ehhez azonban elengedhetetlen egy igazságosabb elosztási rendszer kialakítása, ahol a túlélés nincs összekapcsolva a a fizetett munkával, hanem alanyi jogon jár. Ez egyébként már F. D. Roosevelt, valamint Nixon elnök fejében is megfogalmazódott; előbbi egy erre vonatkozó alkotmánykiegészítést javasolt, utóbbi pedig nem mást, az alapjövedelem bevezetését.

A felmérések alapján, az emberek 86%-a nem szereti a munkáját.[1] A leggyakoribb ellenérv ezzel a vízióval szemben tehát az, hogy egy ilyen világban senki nem lenne ösztönözve a munkára és ezért végül senki nem is dolgozna. De Köves Alexandra közgazdász adjunktus ezzel nem ért egyet: „Nekem meggyőződésem, hogy ez nem így lenne. Ha a munka nem negatív kontextusban jelenne meg, ha nem elszenvednénk a munkát, hanem az emberi élet kiteljesítéséről szólna, akkor nagyon sokan szívesen dolgoznának.”

Az emberek egy része ugyanis kifejezetten élvezi a munkáját, és ha mindenki rendelkezne egy biztos anyagi háttérrel, hogy megtalálhassa azt a munkát, amit szeret végezni, akkor a többség valószínűleg dolgozna is valamit, vagy ha más nem, a helyi közösségnek segítene. Érdemes hozzátenni, hogy a hatékonyság, a termékek élettartama, valamint a megosztás arányának növelésével eleve sokkal kevesebb ember munkájára volna szükség (tehát igazából a maradék 14% is elég lenne). Egyesek azzal érvelnek, hogy vannak olyan munkák, amiket viszont senki sem szeret elvégezni, és még nem tudjuk automatizálni (pl. Vécépucolás). Ám valószínűleg van az az ár, amiért még ezeket is vállalná valaki. Itt az ideje, hogy elkezdjük megbecsülni a munkát. Ehhez értelemszerűen meg kell haladnunk a profit intézményét, már csak azért is, mert a költségek externalizálására ösztönöz, ami többek között környezetszennyezéshez vezet, így végeredményben túlélési esélyeink romlásához. Egyébként ahogy most a reklámok révén el tudjuk érni, hogy emberek olyasmiket vegyenek meg, amire az égvilágon semmi szükségük (pl. a legújabb okostelefon/tablet, miközben a régi még működőképes), úgy hatásos társadalmi célú hirdetésekkel az elvégzendő munkákra is toborozhatunk embereket.



Kisközösségek...


A jóllét fenntartható módon történő javítása minden ember közös érdeke. Ám erre csak akkor volna egyáltalán lehetőségünk, ha a centralizáció, atomizált családok, és elidegenedés jellemezte természetellenes társadalmat átszerveznénk kisközösségek laza hálózatává, a multik és oligarchák jellemezte önpusztító gazdaságot pedig a közösségeket kiszolgáló nonprofit vállalkozások halmazává.

Az ember természetes közege a max 150 fős helyi kisközösség; evolúciós kognitív korlátaink miatt csak ennyi embert tudunk emberszámba venni, és csak ennyi fél közötti interakciókat tudjuk átlátni (lásd: Dunbar száma). Persze ezek hálózatát is lehet „társadalom”-nak hívni, csak egészen más ez, mint az atomizált családok halmaza, ugyanis a közösségek természetes társadalmi képződmények, és önmagukban is alkalmasak arra, hogy biztosítsák tagjaik túlélését és jóllétét. A valódi közösségek újjászerveződése egyetlen kormánynak sem érdeke (akármit is mond). A közösségben élő ember ugyanis gazdaságilag, és így politikailag is függetlenebb a nukleáris családban élőktől vagy az egyedülállóktól, akiknek a túléléshez szükségük van a vállalatokra és/vagy az államra (ki vannak nekik szolgáltatva).

Amíg megvan a lehetőség a profit osztalékként való kifizetésére, addig az üzlet nem a szükségletek kielégítéséről, hanem a vállalati profit maximalizálásáról fog szólni, a jóllét és a fenntarthatóság rovására (pedig az utóbbi kettő javítása minden ember közös érdeke). Ha csak nonprofit közösségi vállalkozások működhetnének, akkor a piacokért és a profitért való versengés helyett végre meglenne a lehetőségük arra, hogy maradéktalanul kielégítsék a közösség tagjainak anyagi jellegű szükségleteit, miközben nem pusztítják a természeti tőkét.


Népesség-Középkor...



Halászó-vadászó-gyűjtögető őseink átlag heti két napot „dolgoztak”, egészségesebben és változatosabban táplálkoztak, és nem ismerték az éhínséget, mivel annyira sokféle táplálékforrásra hagyatkoznak. A közösség tagjai bolondok lettek volna háborúzni egy másikkal, ha tovább is tudtak állni. Minden megváltozott, amikor már minden környező termékeny területen volt egy embercsoport (először szaporodtunk túl, a technikai lehetőségeinkhez képest). Ekkor vagy háborúztak, vagy teljesen áttértek a mezőgazdasági módszerekre, mert az több embert tudott eltartani adott területen (bár rosszabb minőségű, kevésbé változatos ételek révén, kiszolgáltatva az időjárásnak). Idővel városok és birodalmak alakultak, az újdonsült hatalom pedig a vallás révén elkezdte erőltetni a szaporodást, hogy sok dolgozó és katona legyen.[2] A több évezredes agymosás sikeres volt; a családtervezés még most is tabutéma, pedig igazából azon múlik a béke és a fenntarthatóság.

Csak a szabad, jómódú, tanult nők csöndes lázadása állította meg a népességnövekedést Európában és Japánban. Mivel saját területünket (és a egész földet) túlterheljük, így az enyhe fogyás kifejezetten jól jön.[3] Sőt, kétségbeesetten szükségünk van rá, főleg az ivóvíz fogyása, a világszintű talajpusztulás, és a várható olajválság miatt.[4] Nem kell ettől félni, Mátyás király idején pl. csak 4 millióan voltunk, mégsem volt gond. Az elöregedés egy szükséges, átmeneti állapot, és csak addig tart, amíg újra stabilizáljuk a népességet (a nyugdíjfélelmeket eloszlatja a robotadó, vagyonadó, ill. a kamatszedés állami monopóliuma).



Robotok...



Attól, hogy erőltetjük a születést, még mindig jobban megéri súlyosan túlnépesedett országokban termelni, emiatt csak horribilis összegű állami támogatások és kedvezmények fejében tudjuk őket (ideig-óráig) itt tartani. 2020 után úgyis továbbállnak, vagy automatizálnak, mert elapadnak az EU-s források, és nem lesz miből támogatni az autógyárakat. A szaporodás és a munkahelyeremtés erőltetése vesztes stratégia. Az jut előnyhöz, aki hamarabb éri el a fenntarthatóságot (maximalizálva az újrahasznosítást), és hamarabb állítja át az államháztartását a robotok munkája után fizetendő adókra (és a vámokra).

A pályakezdők körében már most is átlagon felüli a munkanélküliségi arány, ráadásul az európai munkahelyek felét 15 éven belül automatizálni és komputerizálni lehet.[1] A történelem pedig azt mutatja, hogy már 25%-os munkanélküliség és teljesen destabilizál és radikalizál egy társadalmat (lásd: náci Németország). Már Kínában és Indiában is automatizálnak, mert az ember egyszerűen nem tud versenyezni a géppel.[2][3] De szerencsére nem is kell; csak annyit kell tennünk, hogy meghaladjuk azt az elavult ideát, hogy az emberi munkából akarjuk eltartani a gyerekeket, a nyugdíjasokat, és az elitet. A rabszolgaságot a gépek miatt töröltük el; a bérrabszolgaságot a robotok és szoftverek miatt lettünk képesek eltörölni – csak akarni kell.

A túlnépesedett országokat pedig támogatnunk kell abban, hogy hozzásegítjük a szegény nők tömegeit a fogamzásgátlás modern, férfiaktól elrejtheő eszközeihez (pl. injekció, implantátum, spirál, stb.). Egyébként vállaltuk is 1994-ben, a Kairói Konferencián, csak nem tartjuk be. Pedig ez nem puszta jótékonykodás; ez saját jól felfogott érdekünk, mivel az élelmiszerek és a munkaerő piaca is globális (csakúgy, mint a klímaváltozás), ráadásul ezáltal megelőzhetjük a népvándorlás súlyosbodását.

[1] http://bruegel.org/2014/07/chart-of-the-week-54-of-eu-jobs-at-risk-of-computerisation/
[2] http://www.bloombergview.com/articles/2015-04-09/robots-leave-behind-chinese-workers
[3] http://www.bloomberg.com/news/articles/2015-08-09/india-robot-invasion-undercuts-modi-s-quest-to-put-poor-to-work


Robotizáció...


Sokakat foglalkoztató kérdés, hogy a ma létező foglalkozások mennyiben változnak meg az automatizáció terjedésétől, a jól fizetett állások tényleg védettek-e, és melyek tűnhetnek el vagy változhatnak meg gyökeresen. És itt nem valami scifi-ből előlépő, mesterséges intelligenciával működő humanoid robotokra kell gondolni, akik majd idővel öntudatra ébrednek, és elveszik a munkát. Hanem például a reptereken működő becsekkoló automaták, az ATM-ek, jegyautomaták, a mezőgazdasági betakarító gépek vagy az önvezető autók is helyettünk dolgoznak már most. A Mckinsey egy nagyszabású kutatásban vizsgálta a legégetőbb kérdéseket.

1. A tevékenységek automatizálása

Az Egyesült Államokban 2000 munkahelyi foglalkozást 18 különböző, az adott munka elvégzéséhez szükséges képesség alapján elemeztek a szerzők az automatizáció szempontjából. A vizsgált képességek között szerepelt például a munkához szükséges finom motorikus mozgások elvégzése, vagy az érzelmek és az emberi nyelv érzékelésének képessége. A meglepőnek mondható eredmények szerint: a munkahelyi tevékenységek 45 százalékát a ma már létező technológiákkal automatizálni lehet, ami nem mellesleg 2 ezer milliárd dollárnyi munkabért jelent évente. Ráadásul ha a nyelvet természetes formájában is képesek lesznek jobban feldolgozni a gépek, akkor további 13 százalékponttal nőhet ez az arány.

Több olyan terület is létezik, ahol nem csak egyszerűen helyettesítik az embereket a gépek, hanem sokkal hatékonyabbak és gyorsabbak is. Például az Amazon Kiva robotjai egymás mellett önállóan közlekedve, egy automatizált tervező és navigációs szoftverrel négyszer gyorsabban állítják össze a raktári csomagokat, mint ahogyan ezt a korábbi rendszerben tették. A Narrative Science mesterséges intelligencia szoftvere pedig olyan cikkeket ír pár másodperc alatt, amelyet az olvasók simán ember által írtnak gondolnak.

2. A munkák és foglalkozások újragondolása

A McKinsey kutatása szerint teljes egészében csupán a foglalkozások 5 százalékát lehet automatizálttá tenni a jelenleg használatban lévő technológiákkal. Ugyanakkor a foglalkozások 60 százalékánál a munkafolyamatok legalább 30 százalékát lehetne automatizálni. Más szóval ez azt jelenti, hogy a foglalkozások nagy része valamennyire átalakul majd.

Például a jelzáloghitelezéssel foglalkozó banki ügyintézőknek sokkal kevesebb nem termelékeny papírmunkával kell majd foglalkozniuk, ehelyett több időt fordíthatnak az érdemi munkára: vagyis több hitelszerződést tudnak adni és több idejük jut az ügyfelek tájékoztatására.

3. A jól fizetett munkákkal mi lesz?

Az általános vélekedés szerint a jól megfizetett munkák többségét nem lehet érdemben automatizálni, csak az egyszerű, olcsó, repetitív munkákat. A szerzők által elvégzett elemzésben nem csak az adott foglalkozások automatizálhatósága, hanem az adott foglalkozás órabére is szerepelt, így kiderítették, mennyire erős a kapcsolat a két változó (munkabér és automatizálhatóság) között.

Mint kiderült, a kapcsolat szignifikáns, azonban elég gyenge (a lineáris modell magyarázó ereje 0,19). Ugyanis még a legjobban fizetett állások egy részénél is a munka 20-30 százalékát automatizálni lehetne. Például a vezérigazgatók munkájának több mint ötöde automatizálható, miközben a parkosítással foglalkozó munkakörben ennél alacsonyabb az automatizálhatóság szintje. A robotizációs skála másik végén az adatokkal, fájlok adminisztrálásával, papírmunkával sokat foglalkozó munkakörök találhatóak meg szép számban.

4. És mi jön most?

A kreativitás, az érzelmek érzékelése a "legemberibb" készségeknek számítanak, és ezeket nehéz is automatizálni. Azonban ezek a készségek csak a munkahelyek nagyon kicsi százalékánál számítanak igazán: a munkahelyi tevékenységek csupán 4 százaléka követel meg legalább az emberi szint mediánját megütő kreativitást, és csak a munkák 29 százalékához van szükség ugyanilyen szinten az érzelmek érzékelésére.

Ebből többféle következtetést is levonhatunk, például hogy ma a munka meglehetősen embertelen tevékenység, nem téved nagyot, aki egy vég nélkül hajtható mókuskeréknek érzékeli. Ugyanakkor a robotizációval sokkal több idő jut majd éppen azokra területekre, amelyben igazán csak az emberek jók. (portfolio.hu)


Szaporulat...


A magyar fogy, és ez egy természetes, átmeneti jelenség, ami most kifejezetten jól jön. Ha majd újra elérjük a fenntarthatóságot, és a túlkínálat csökkenése miatt újra megnőnek a bérek annyira, hogy legyen értelme családot alapítani, akkor majd megint több lesz a gyerek. Idővel pedig beáll egy dinamikus egyensúly. A gyereknevelés egyik másik fontos feltétele a helyi közösség, vagy legalább a nagyszülők/keresztszülők elérhető közelsége, ugyanis két szülő kevés egy gyerekhez (főleg, ha mindketten dolgoznak).

Az olyan fantazmagorikus lázálmok, miszerint az ország területe 80 millió embert is eltarthatna, teljesen alaptalanok, mivel már így is 135%-ban túlterheljük az ország biokapacitását.[1] Az embernek ugyanis nem csak a házához kell terület, hanem az élelmiszer és az energia megtermeléséhez is, valamint a bányákhoz, gyárakhoz, újrahasznosító-üzemekhez, és persze a hulladékaink és szennyünk elnyeléséhez. De még ha mindezt meg is tudnánk oldani futurisztikus önellátó toronyházak révén, igazából senki sem akar annyi embert egy helyen, mivel a zsúfoltság agresszióhoz és totális államhoz vezet.[2]

A kicsi szép. Gazdaságból és népességből is.




Természet...


Az ember előtt is volt élet a Földön, és bár mi vagyunk az egyik legalkalmazkodóképesebb faj, azért vannak nálunk jobbak (pl. patkányok, csótányok). És hogy mit is jelent az, hogy a természet az egyetlen igazi diktátor? Az emberi diktátoroknak oligarchákra van szüksége ahhoz, hogy hatalmon maradjanak, és ha elveszítik a támogatásukat, akkor elveszítik hatalmukat.[1] A természetnek nincs szüksége oligarchákra ahhoz, hogy hatalmon maradjon. A törvényei bele vannak kódolva minden egyes részecskébe. Ha úgy tetszik, a természet rabszolgájaként születtünk. De ha ezeket betartjuk, tényleg lehet csodálatos életünk, sőt, akár paradicsomi körülmények között is élhetünk. Mindenki... feltéve, hogy ökolábnyomunk belefér a biokapacitásba.

A természet törvényei több szinten is léteznek (pl. Fizika, Kémia, Biológia, Ökológia), de igazából nem bonyolultak, csak az elmúlt tízezer éveben annyira figyelmen kívül hagytuk őket, hogy nehéznek tűnik betartani azokat (pl. az öncélú gazdasági rendszerünk alapvetően ellentmond az ökológiai alapvetéseknek). De igazából nem nehéz a természet törvényei szerint élni, ha rájövünk, mi az, ami igazán fontos az életben (A 9 emberi szükségletből csak kettőhöz kellenek anyagi javak, a többihez csak idő, saját tettek, és egészséges emberi kapcsolatok – Manfred Max Neef nyomán).

Ha nem szaporodunk túl, akkor az egy főre jutó ökolábnyomunk lehet viszonylag magas is (mint pl. a norvégoknak vagy a svédeknek). Igazából soha sem az volt a lényeg, hogy sokan legyünk, hanem hogy jól éljünk, méghozzá harmóniában a természettel, hogy ne pusztuljunk ki (és amíg túlterheljük az országunk területét, addig kifejezetten jól jön az enyhe fogyás). Ha pedig társadalmunkat helyi kisközösségek laza hálózataként szervezzük, akkor érvényesíthetjük a közvetlen demokráciát, így biztosan nem hoznak a fejünk fölött döntéseket a politikusok (ami a tapasztalatok szerint gyakran szembemegy a természet törvényeivel, mint pl. a gazdasági növekedés-, vagy a szaporodás erőltetése).

Túlnépesedés  és Munka...


Attól, hogy erőltetjük a születést, még mindig jobban megéri súlyosan túlnépesedett országokban termelni, emiatt csak horribilis összegű állami támogatások és kedvezmények fejében tudjuk őket (ideig-óráig) itt tartani. 2020 után úgyis továbbállnak, vagy automatizálnak, mert elapadnak az EU-s források, és nem lesz miből támogatni az autógyárakat. A szaporodás és a munkahelyeremtés erőltetése vesztes stratégia. Az jut előnyhöz, aki hamarabb éri el a fenntarthatóságot (maximalizálva az újrahasznosítást), és hamarabb állítja át az államháztartását a robotok munkája után fizetendő adókra (és a vámokra).

A pályakezdők körében már most is átlagon felüli a munkanélküliségi arány, ráadásul az európai munkahelyek felét 15 éven belül automatizálni és komputerizálni lehet.[1] A történelem pedig azt mutatja, hogy már 25%-os munkanélküliség és teljesen destabilizál és radikalizál egy társadalmat (lásd: náci Németország). Már Kínában és Indiában is automatizálnak, mert az ember egyszerűen nem tud versenyezni a géppel.[2][3] De szerencsére nem is kell; csak annyit kell tennünk, hogy meghaladjuk azt az elavult ideát, hogy az emberi munkából akarjuk eltartani a gyerekeket, a nyugdíjasokat, és az elitet. A rabszolgaságot a gépek miatt töröltük el; a bérrabszolgaságot a robotok és szoftverek miatt lettünk képesek eltörölni – csak akarni kell.

A túlnépesedett országokat pedig támogatnunk kell abban, hogy hozzásegítjük a szegény nők tömegeit a fogamzásgátlás modern, férfiaktól elrejtheő eszközeihez (pl. injekció, implantátum, spirál, stb.). Egyébként vállaltuk is 1994-ben, a Kairói Konferencián, csak nem tartjuk be. Pedig ez nem puszta jótékonykodás; ez saját jól felfogott érdekünk, mivel az élelmiszerek és a munkaerő piaca is globális (csakúgy, mint a klímaváltozás), ráadásul ezáltal megelőzhetjük a népvándorlás súlyosbodását.

[1] http://bruegel.org/2014/07/chart-of-the-week-54-of-eu-jobs-at-risk-of-computerisation/
[2] http://www.bloombergview.com/articles/2015-04-09/robots-leave-behind-chinese-workers
[3] http://www.bloomberg.com/news/articles/2015-08-09/india-robot-invasion-undercuts-modi-s-quest-to-put-poor-to-work

Túlnépesedés...


Civilizációnk halálos vakfoltjának tipikus tünete, hogy a sokat emlegetett példaképeknek is a túlnépesedésről tett nyilatkozatai ismeretlenek maradnak. Amire MLK utalt, az a fogamzásgátlás elérhetővé tétele a szegény nők milliárdjai számára, valamint a középiskolai képzés biztosítása. Az UNESCO adatai alapján a középiskola elvégzése átlagosan 3-mal csökkenti a tervezett gyermekek számát.[1]

A Föld már betelt emberekkel, a természeti erőforrásokat pedig túlterheljük, emiatt azok hanyatlanak (Környezetterhelés = Népesség x Fogyasztás x Hatékonyság). Ennek ellenére még mindig nő a népesség (főleg a szegény országokban, ahol a nőknek nem telik fogamzásgátlóra). Emiatt egyre több túlnépesedett országból menekülnek egyre többen, de a probléma gyökerét – a megoldás kulcsát – a túlnépesedést és a családtervezést még mindig tabuként kezeljük (pedig utóbbi már 1968 óta alapvető emberi jognak számít). Itt az ideje komolyan venni, már csak azért is, mert a probléma megoldása egy win-win szituáció mindenki számára, csak ezzel a többség nincs tisztában.

Az évi 200 millió nemzés fele nem is kívánt. Ennek egy része abortusszal végződik, valamint kb. 33 millió nem kívánt gyermek megszületésével (a 135 millióból).[2] A fogamzásgátlás elérhetővé tételével nem csak az abortuszok száma csökkenne drámaian, de az évente (főleg nyomorba) születő gyermekek száma is. Ha pedig a középiskolai képzés is elérhetővé válna minden szegény lány számára, akkor még tovább csökkenne a kívánt nemzések, és így a kívánt gyermekek száma is. A kettővel együtt várhatóan az éves halálozási szám (55 millió)[3] alá csökkenne a születések száma, amely révén megállna a népességnövekedés, és az emberiség végre fellélegezhetne, és a gazdasági növekedés is megállhatna. A jóllét növelése érdekében nem kell tovább növelni a gazdaságot, csak egyenlőbben kell elosztani a jövedelmeket, ill. hozzáférést kell biztosítani a legalapvetőbb javakhoz, amik egyébként bőséggel rendelkezésre állnak. Enélkül a demokrácia sem működhet.

[1] http://en.unesco.org/gem-report/sites/gem-report/files/girls-factsheet-en.pdf
[2] https://www.guttmacher.org/sites/default/files/report_pdf/abortion-worldwide.pdf
[3] http://www.ecology.com/birth-death-rates/


Függés...


Hogyan alakul ki a függőségre való hajlam?
A függőség egy trauma, lelki fájdalom miatt alakul ki (jellemzően gyermekkori trauma). Sokszor a fájdalmat egyedül képtelenek vagyunk feldolgozni, ezért szükségünk van valakire, akinek elmondhatjuk, és aki ítélkezés nélkül meghallgat, megért, és együttérez velünk. Ehhez jelen kell lenni fizikailag és érzelmileg is. Az értelmetlen, indokolatlanul sok munka, és kihasznált munkaerő jellemezte rohanó világunkban a szülőknek nincs ideje és energiája érzelmileg is jelen lenni gyermekükkel. Ha pedig mindig jelen vannak a gyermekkel, akkor nem jut idejük magukra és egymásra; ez is mutatja, hogy a gyermeknevelésre is a közösség a legalkalmasabb közeg (ezt pótolta a nagyszülők közelsége, ill. a keresztszülőség intézménye, ám a munka egyre inkább atomizált családokat eredményez, ahol a szülők nem számíthatnak más felnőttekre a nevelésben).

Az első három év kritikus, a felnőtté válásig tartó időszak is kiemelt jelentőségű, de igazából egész életünkben szükségünk van valaki jelenlétére; az empátia egyik alapvető szükségletünk. Ha ez gyermekkorban nincs meg (pl. a csecsemő nem a szülők ágyában alszik, hagyják álomba sírni magát, nem veszik fel, ha kéri, stb.), az súlyos gyermekkori traumákat okoz, és nagyban megnöveli a függőségre való hajlamot. Az is probléma lehet, ha a szülő érzelmileg nincs jelen. Ilyenkor az iskolatársakkal alakul ki a kötődés a szülők és más felnőttek helyett (ezért is fontos az okostelefon, hogy otthonról is kapcsolatban lehessen velük). Ha tinédzserkorra már nem is akar beszélni a szülőkkel, az azt jelenti, hogy eltávolodott tőlük, nem kötődik hozzájuk. Ha pedig barátok híján senkivel sem tudja megbeszélni gondjait, akkor az emberi kötődés helyett valamilyen függőség fog kialakulni, attól függően (pl. alkohol, dohány, játék, shopping, stb.).

Hogyan lehet segíteni a függőnek?
A függőségre hajlamos embernek úgy tudunk segíteni, ha bizonyítjuk számára, hogy feltétel nélkül elfogadjuk, szeretjük, és együttérzünk vele. Kellhet egy kis idő ahhoz, hogy megnyíljon előttünk, de ez fontos, mert a gyógyulást csak az empátia tudja megadni. Felesleges felhívni a figyelmet a függőség negatív hatásaira; azzal ő is tisztában van, mégis szüksége van rá a pozitív hatásai miatt (boldogsághormonok). Ne akarjunk tanácsokat adni, a lényeg az empatikus kapcsolat kialakítása, ami gyógyítja a lelki fájdalmat. Ha ez megtörtént, a függőségre való hajlam lecsökken (Portugáliában egy ilyen program révén 10 év alatt felére csökkent a drogfüggőség előfordulásának aránya).

Megjegyzés: az, hogy a közösségi oldalakon lógunk, chatelünk, és vadásszuk a lájkokat, nem számít igazi emberi kapcsolatnak (hiányzik a szemkontatktus, az emberi hang, és az érintés).

A képen szereplő állítások forrása (Gabor Maté M.D - The Biology of Loss and Recovery): https://www.youtube.com/watch?v=17eS_lQNtdU



Gazdasági Növekedés....


A növekedés ma már nem csak haszontalan, de kifejezetten káros, mert túlélésünket veszélyezteti.

A gazdasági növekedés bizonyítottan nem küzi le a nyomort, és ez mára mind a gazdag, mind a szegény országokban nyilvánvalóvá vált.[1][2] A nyomort úgy lehet a leghatásosabban felszámolni, ha csökkentjük a jövedelmi egyenlőtlenségeket (pl. vagyonadó, jövedelmi plafon, alapjuttatás).[3] Igazából nincs is más választásunk, mert a világgazdaság (és benne a legtöbb ország gazdaságának) mérete már így is nagyobb, mint amekkora a jelenlegi népesség és technikai hatékonyság mellett lehetne.[4] Más szóval, a gazdasági növekedés már évtizedek óta a természeti tőke kárára zajlik, ami magának a gazdaságnak, és életünknek az alapja.

Egy-egy országban a növekedéskényszert alapvetően két tényező okozza; az egyik a népességnövekedés (ha van), és a kamat intézménye (amíg a kamatszedés joga nem kerül állami kézbe). A növekedéskényszer elmulasztásához, és így túlélésünk biztosításához elsősorban ezt a két problémát kell megoldani.

[1] http://www.geunionnegotiations.com/2015/06/04/pew-study-wages/
[2] http://www.aljazeera.com/news/africa/2013/10/study-finds-growth-not-helping-africa-poor-201310115130119155.html
[3] https://www.ted.com/talks/richard_wilkinson?language=hu
[4] http://data.footprintnetwork.org/countryTrends.html


Munakbér...


A megélhetésünk alapját, a természetet, és emberi életek milliárdjait teszi tönkre. Ha megnézzük azok életmódját, akik a legközelebb állnak az ember természetes életmódjához, azt látjuk, hogy jóval kevesebbet dolgoznak nálunk (nyilván nem is használnak annyi felesleges holmit, mert jobban kapcsolatban vannak szükségleteikkel). Így van idejük az igazán fontos dolgokra, mint pl. a társas kapcsolatok ápolása, a gyermeknevelés, vagy a bölcselkedés.[1] Többek között az indokolatlanul sok munka is az egyik oka annak, hogy annyira hiányzik kultúránkból a bölcsesség, vagy hogy a gyermekek egymáshoz orientálódnak (ami talán nem tűnik súlyos problémának, de valójában az).[2]

Már a mezőgazdaságra való (kényszerű) áttérés óta egészen betegesen viszonyulunk a munkához, ami az ipari, valamint a modern posztindusztriális társadalmakban még tovább súlyosbodott. A gépek és robotok feltalálásáig azért kellett olyan sokat dolgozni, mert az egyre több embert csak egyre nagyobb erőfeszítések árán lehetett etetni, ruházni és elszállásolni. Ám a gépek és robotok korában ez már nem szükségszerű, főleg, ha végre megállítjuk a népességnövekedést. Természetesen nem kell (és nem is lehet) visszamenni a kőkorszakba; a modern életmód és eszközök mellett is tudnánk egészségesen viszonyulni a munkához. Ennek persze vannak előfeltételei, mint pl. a közösségek újjászervezése, a szükségletek tisztázása, a szükségletalapú kommunikáció, stb. Mindezek lehetővé teszik, hogy felismerjük: a munka nem az önazonosság, vagy az önbecsülés forrása; a munka egyszerűen annak a módja, hogy összegyűjtsük, vagy megtermeljük az anyagi szükségleteink (létfenntartás és biztonság) kielégítésére szolgáló javakat.

A munkák java része egyébként nem is hasznos a társadalom számára (sőt, akár káros), csak sok profitot termel egy maréknyi részvényesnek (pl. bankszektor, tőzsde, hadiipar, dohányipar, stb.). Az ember tevékenységének társadalmi hasznossága a kölcsönös szívességekben gyökerezik, amit teljesen felborított az, hogy túlszaporodtunk, illetve hogy pénzben kezdtük el mérni a természeti erőforrásokat, és az emberek idejét (pl. munkabér).


Robotok Kora...


A robotok nem csak olcsóbbak, kitartóbbak, de már ügyesebbek, mint az ember.[1] A 90-es évek óta a termelés elszakadt az emberi munkaerőtől.[2] A könyvelőprogramok, az önjáró kamionok, és egyéb ügyes szoftverek miatt most már a szolgáltatószektorban dolgozók munkahelye sincs biztonságban, negyedik szektor pedig nincs.[3] A robotok és a mesterséges intelligencia épp a középosztály munkáját helyettesítik. Új munkahelyek csak a legmagasabban, ill. a legalacsonyabban képzettek körében jönnek létre, ám előbbiből igen kevésre van szükség, utóbbi pedig rosszul fizet.[4] Ez a jelenség is hozzájárul a jövedelmi szakadék szélesedéséhez szegények és gazdagok között (a problémát megoldaná a jövedelmi plafon bevezetése).

Nem véletlenül van idehaza „közmunkaprogram”, és nem véletlenül igyekeznek idevonzani az autógyárakat. A gond csak az, hogy a jövő az elektromos autóé, ami jóval egyszerűbb, mint egy belső égésű, emiatt automatizált gyárakban termelik.[5] Arról nem is beszélve, hogy az autómegosztás terjedésével egyre kevésbé lesz szükség újabb és újabb autókra (max a legöregebbek cseréjére). A „munkát mindenkinek” stratégia tehát alapvetően elhibázott a huszonegyedik században, de még van 5-10 évünk olyan stratégiára váltani, ami letűnt századok álmai kergetése helyett figyelembe veszi a valóságot. A termelékenység a robotok miatt hihetetlenül magas, a termelést főleg a tőke végzi, emiatt nő a jövedelmi szakadék, miközben az embereknek nem tudunk értelmes fizetett munkát adni. Kézenfekvő tehát, hogy az állam az egyre kevesebb munkavállaló helyett az egyre több robotot és automatát adóztassa meg, amiből (és a jövedelmi plafon fölötti jövedelemrészekből) futja arra, hogy a megtermelet alapvető javakat minden állampolgárnak biztosítsa. Mert egyszerűen őrültség az a rendszer, ahol úgy éheznek és laknak az utcán százezrek, hogy közben másfélszer annyi élelmiszert termelünk, mint amire egyébként szükség volna,[6] és több az üres lakás, mint hajléktalan.[7][8]

[1] http://www.bloomberg.com/news/articles/2015-08-09/india-robot-invasion-undercuts-modi-s-quest-to-put-poor-to-work
[2] http://research.stlouisfed.org/fred2/graph/fredgraph.png?graph_id=103496
[3] https://www.theguardian.com/technology/2016/jun/17/self-driving-trucks-impact-on-drivers-jobs-us
[4] http://www.huffingtonpost.com/scott-santens/future-of-jobs_b_8011296.html
[5] https://www.forbes.com/sites/alanohnsman/2016/11/08/tesla-buying-germanys-grohmann-engineering-to-automate-accelerate-production/
[6] http://www.fao.org/docrep/018/i3107e/i3107e.PDF (127.o)
[7] http://www.hir24.hu/belfold/2012/09/28/szazezer-hajlektalan-el-magyarorszagon/
[8] http://hvg.hu/ingatlan/20130402_Felmillio_lakas_all_uresen_Magyarorszagon



Vélemény...


A közös érdekek mentén érdemes újra fogalmazni a közös célokat. Ez az az alap, amire fel lehet építeni egy közös gondolatmenetet, a tudományos ismereteket és az ősi bölcsességeket felhasználva, a logikus gondolkodás mentén. Ha valamit tényleg nem tudunk, akkor sincs értelme vitatkozni. Ahhoz, hogy megismerjünk egy jelenséget, és így egyáltalán legyen esélyünk kitalálni, mit kell tennünk vele kapcsolatban, először is el kell végeznünk egy (vagy több) kísérletet. A kísérlet eredményeit felhasználva pedig a közös érdekek mentén egyértelművé válik, mit kell tennünk ahhoz, hogy elérjük közös céljainkat.

A tudomány által megismerhetjük a világot, és az embert, de arra ritkán ad választ, hogyan kell élni (hogy egészséges, boldog életünk legyen). Az is gyakori, hogy manapság egyre szűkebb területhez értenek a tudósok, mert egyre többet kell megtanulniuk egy-egy területen ahhoz, hogy újat tudjanak alkotni. Ám manapság nem az a legnagyobb problémánk, hogy nem fejlődik elég gyorsan a tudomán, hanem hogy az átlagember alig ismeri a tudomány legalapvetőbb eredményeit. Sőt, gyakran a kutatók is csak saját szakterületüket, és a többi területen ugyanolyan tévképzeteik vannak a világról, mint a többségnek (erre szokták mondani, hogy szakbarbár).

A bölcsesség nem más, mint egy biztos tudás arra vonatkozóan, hogyan kell élni. Őseink bölcsességét (amitől az elmúlt tízezer évben egyre inkább elfordultunk) több százezer év tapasztalata formálta, ami megmutatja, mi az igazán fontos az életben. Az ember biológiája (és így szükségletei és érzései) az elmúlt tízezer évben lényegében semmit sem változott, tehát a legtöbb teröóületen ugyanúgy az ősi bölcsességek a mérvadóak, amik még mindig érvényesek, és irányt mutatnak a modern banonák kusza szövevényében. Ilyen területek pl. az együttélés, a gyermeknevelés, az érzelmekhez való viszonyulás, a szükségletek kielégítése, a környezetünk egyensúlyának megőrzése, stb.

Megjegyzés: a jóllét nem a pénzben mért „jólét”. Mutatószámai a születéskor várható élettartam, gyermekhalandóság, mentális betegségek-, függőségek-, és gyilkosságok előfordulási aránya, stb. (Wilkinson és Pickett, 2009). A fenntarthatóság azt jelenti, hogy az ökolábnyom kisebb, mint a biokapacitás.



***























































































 ***


* Az előző  rész:  http://tenyekerodje.blogspot.hu/2016/07/tzm-zeitgeist-movement.html





Forrása és folytatása a következő oldalakon:

* A válogatott cikkek forrása: http://tzm.hu/

 honlap és a facebook oldala:  https://www.facebook.com/tzmmagyarorszag




2017