2017. június 18., vasárnap

A nyelvek háborúja – a magyar nyelv holokausztja. ( VNTV )

Az anyanyelvünk egy szoftver, ami a születésünk után beprogramozza az agyunkat, az élő hardvert. Ennek ismeretében érdekes lehet, hogy vajon mit rejt a magyar nyelv? A sorsunk valóban eleve elrendeltetett aszerint, hogy mi van a nyelvünkbe kódolva?

A nyelvből kiindulva megérthetjük a magyar nép küldetését. A magyar az utolsó olyan mellérendelő nyelv Európában, amely az egységet hirdeti, amely másokat megtisztel, és így komoly szerepe van az emberiséget formáló fejlődésben. Nyelvünk képes lehet visszavezetni az embereket az egységbe. Ennek tudatában felelősséggel tartozunk nyelvünk életben tartásáért, élni a benne rejlő erővel és lehetőségekkel, és nem megvárni, hogy már csak az „egyszer volt, hol nem volt” kihalt nyelvek között tartsák számon.

Szemerey István és Jakab István beszélgetése:



 Link:

http://www.vntv.hu/2017/06/a-nyelvek-haboruja-a-magyar-nyelv-holokausztja/ 

2017.06.08 - Szemléletváltás - Pap Gábor - Trianoni megemlékezés 2.rész

2016. december 28., szerda

Enigmák: Best of Enigmák - 2016.12.28.

Élet a Földön - Őstörténet újraírva

 Számítógépes animációk keltik életre a paleontológia legújabb felfedezéseit, a vitatott kinézetű őslényeket és a nemrég megismert létformákat.

 

Videók:


1.rész:

 

2.rész:

_


3.rész:


2016. december 27., kedd

Csataterek - Magyar történelmi animációs filmek (2. rész.)


***

" A magyar történelem nagy csatái elevenednek meg az animációs technika segítségével. "

 

***

Pákozdi csata (1848) 

 

 A pákozdi csata az 1848–49-es forradalom és szabadságharc jelentős csatája volt. Az 1848. szeptember 29-én a Velencei-tótól északra, a Pákozd-Sukoró-Pátka háromszögben vívott csatában Móga altábornagy seregei vereséget mértek a Jellasics horvát bán által vezetett seregre.


 

 

Piski csata (1849) 

 

A piski csata Bem József erdélyi hadjáratának egyik fordulópontja volt. A Sztrigy folyó stratégiai jelentőségre szert tett hídjának a birtoklásáért folyt a harc 1849. február 9-én Bem és Puchner Antal Szaniszló seregei között.   https://hu.wikipedia.org/wiki/Piski_csata

"Ha elvész a híd, elvész Erdély."

Bem József

 -

 

Az isaszegi csata (1848-49)

 

 1849. április 6-án Isaszegnél a magyar sereg döntő csapást mért Windisch-Grätz és Franz von Schlik tábornokok jól felszerelt seregére. Az ütközet után a császári haderő kénytelen volt kiüríteni a Duna--Tisza közét, majd három újabb csúfos vereséget követően hazáig kellett hátrálnia. Bem József erdélyi hadjáratával párhuzamosan a magyar sereg nyár elejére az egész országot visszafoglalta.




-

Limanova 1914 


1914 decembere, Galícia
Kora őszre a központi hatalmak erőit mindinkább maga alá gyűrte az orosz gőzhenger. November végére az ellenség már Krakkó közelében volt, csak a Visztula és a Dobczyce megerődített állásaiban sikerült feltartóztatni, a Monarchia csapatai ellentámadásra készültek az ország belső területeit fenyegető cári haderő ellen...




-





Forrás:

Digitális Legendárium munkacsoport

Csataterek - Magyar történelmi animációs filmek (1. rész.)


 

" A magyar történelem nagy csatái elevenednek meg az animációs technika segítségével. "

 

 ***

 

Leírás és VIDEÓK: 

 

Csataterek - 1. rész: Kalandozások, 899-970
"Hadjáratok szövetségben"

 

 A 9. sz. vége óta kalandozó hadjáratoknak vagy kalandozásoknak nevezik azokat a magyar hadjáratokat, amelyeket a honfoglalást követően a magyarság vezetett Európa különböző vidékeire. 862 és 970 között bizonyosan legalább negyvenhét hadjáratot indítottak a magyar seregek, ebből harmincnyolcat nyugati, kilencet déli irányba. A hadjáratokban a magyar haderőnek csak egy része vett részt. A legfeljebb ötezer lovasból álló magyar sereg célját sokszor több száz – nem ritkán ezernél is több – kilométer megtétele után, sokszor ellenséges területen áthatolva érte el. Ez a tény egyrészt a hadjáratokat irányító magyar vezetők magas szintű hadvezéri képességeit bizonyítja, másrészt kétségessé teszi azt, hogy a hadjáratok egyedüli célja a zsákmányszerzés volt.
A magyar hadjáratokat az tette lehetővé, hogy a magyar hadművészet jelentős fölényben volt a nyugat-európaival szemben.

(A magyar történelem nagy csatái elevenednek meg az animációs technika segítségével. A Honfoglalás korától dolgozzák fel a magyar történelem legnagyobb jelentőségű csatáit.)


-

 

* Pozsonyi csata, 907


907-ben egyesült európai haderő gyűlt össze a bécsi medencében (Bécs akkor még nem létezett semmilyen formában). A hadjáratot német-római vezetéssel szervezték meg és AZ akkori német király rendelete szerint azzal a céllal, hogy “… Decretum..Ugros eliminandos esse..” azaz ” elrendeljük, hogy a magyarok kiírtassanak”.Ezt a nemes célt extra adag erő koncentrálásával akarták megvalósítani mai szóval élve, “biztosra mentek”. Az akkori Európa viszonyai között szinte elképzelhetetlen 100.000 fő körüli létszámban gyűlt össze a csapásmérő erő. Még a jóval későbbi keresztes hadjáratok idejére sem tudtak ilyen létszámú hadsereget megszervezni.

907 június derekán megindult a támadás, amely három oszlopban nyomult előre a Duna vonalán. A déli parton a ‘ gyengébb ‘ , kb. 40ezres szárny; a Dunán hajókon egy kb. 10-12 ezres inváziós csoport+hadtáp míg AZ északi parton egy jó 45 ezres főerő AZ elit. Árpád, a törzsszövetség fejedelme AZ egész Európára kiterjedő felderítő hálózata miatt jó előre tudott a készülő pusztító háborúról. A törzsszövetség egyesült főerejét – 40.000 lovas – négy részre osztotta. Az egyenként 10ezer fős lovas egység neve tümen azaz magyarul tömény régi sztyeppei hadszervezési szokás. Az elsőt Ő maga vezette,a többit pedig fiaira bízta: Tarhos(43), Üllő(41), Jutas(35). Emellett természetesen AZ egész hadműveletet irányította.

Az ellenség átkelésének és ezzel egyesülésének megakadályozására elsőként AZ inváziós flotta sorsa pecsételődött meg: gyújtólövedékekkel tűzijáték és viziparádé keretében szenvedett technikában 100%-OS, élőerőben kb. 95%OS veszteséget a hajóhad. Másnap AZ elsáncolt déli szárny kapott koncentrált többirányú lovasrohamokat amelyek hatására maradéktalanul elpusztult/40.000 ember/ A csata utáni éjjel Árpád elrendelte AZ átkelést teljes csendben. Tehát átkelés a Dunán kb. 35.000 lovassal AZ ellenséges sereg ‘ orra előtt ‘ , éjszaka,tök csöndben!!! (A fantáziátokra bízom ez mit jelenthetett mind egyéni mind közösségi teljesítményben két napnyi öldöklő csata után.)

Az átkelés annyira sikerült, hogy hajnalban AZ ellenség a felkelő napból záporozó több tízezres nyílfelhőre ébredt majd túlereje ellenére ismét két nap öldöklő ütközet ellenére szó szerint halomra pusztult a pozsony körüli síkságon. A néhányezer fős túlélő csoport menekülés közben próbált rendeződni de a Magyar könnyűlovasság üldözésben is hatékony: Ennsburg váráig meglepően kevesen jutottak el.

A vár alatti síkon felvonuló Magyar haderőre rátört a királyi őrség és tartalék de a színlelt visszavonulással Magyar részről a német üldözők csőbe futottak mert a környező erdőkből kitörő Magyar lovasság a megforduló főerőkkel őket is legázolta. A német király olyan gyorsan menekült, hogy minden értékét /még a trónszékét is!/ hátrahagyta, seregvezéreiből pedig a flottavezetőn kívül mindenki meghalt /grófok, püspökök tucatjai/.

A csata következménye, hogy a Magyar határ AZ Enns folyó lett (Ober Enns – innen a meséink ‘ Óperenciás tengere ‘), valamint hogy idegen sereg 130 évig nem mert Magyarország felé fordulni. Szent István idején először, de akkor ugyanígy jártak csak a Vértes hegységben. Árpád fejedelem két fiát vesztette és Ő maga is halálos sebet kapott és pár hét múlva meghalt – a hazáért. Eltemették tisztességgel titkos sírba őse, Atilla közelébe – a mai Nagykevély hegy rejtett völgyébe – nyugodjék örök békében!

A 907 -es pozsonyi csata hivatalos tananyag AZ Egyesült Államok összhaderőnemi katonai akadémiáján, ismertebb nevén a West Point-on. Tehát minden amerikai hivatásos tiszt évtizedek óta vizsgázik belőle.

Forrás: http://tudatbazis.hu/hisz-sztori/a-907-es-pozsonyi-csata-tananyag-a-west-point-akademian 

 

-

 

Csataterek - 2. rész: Vértes, 1051 

 

Ez az epizód az 1051-es vértesi csatát mutatja be érdekesen és izgalmasan.
1051-ben Henrik, német-római császár (akinek korábban Orseolo Péter - a király - Magyarországot hűbérbirtokként ajánlotta fel, és aki mindezt el is fogadta), haddal indult Magyarország ellen, hogy hűbérjogát érvényesítse.
A német csapatok keresték az ütközetet, azonban a magyarok a felperzselt föld taktikáját alkalmazták, csakúgy mint István 1030-ban II. Konrád ellen. A német sereg elől a lakosságot kiköltöztették, az élelmet elvitték, vagy elpusztították. A németek ennek ellenére a Vértesig, egyes források szerint Székesfehérvárig jutottak. Béla herceg a seregeit azonban a németek hátába irányította, hogy a Zala és Rába közti részt, valamint a mosoni gyepűket erősítsék. A németek éheztek, mivel semmi élelmet nem találtak és az utánpótlásuk is akadozott. A németeket a magyar csapatok közben folyton kísérték és apróbb összecsapások szinte mindennaposak voltak, éjszakánként rajtaütöttek az őrökön, a vonulós csapatok közt nyargaltak és egy-két nyílvessző kilövése után eltűntek. Ekkor döntöttek úgy a német csapatok, hogy elhagyva a Vértest, északra fordulnak az utánpótlást szállító hajókhoz. De akkor azok már nem voltak ott, ugyanis Béla herceg elfogatta az egyik futárt és olyan levelet küldött a püspöknek németek nevében, amelynek értelmében a hadjáratnak vége és forduljanak vissza Regensburgba. A legenda szerint a Vértes onnan kapta nevét, hogy az elfáradt és éhező németek vértjeiket eldobálva indultak tovább észak felé.


-

 

Csataterek - 3. rész: Zimony, 1167 

 

 A zimonyi csata vagy Száva-menti csata 1167. július 8-án zajlott a Magyar Királyság és a Bizánci Birodalom erői között a Száva torkolatánál, Zimony vára mellett.
Az ütközet döntő bizánci győzelemmel végződött és az I. Manuél császár haláláig lezárta a magyar-bizánci ellenségeskedéseket. A háború eredményeképpen Magyarország elvesztette Dalmáciát, Boszniát és a Szerémséget, de III. Béla a császár halála után minden elvesztett területet visszaszerzett.


 -

 

Csataterek - 4. rész: Morvamező, 1278 

 


 A dürnkruti csata vagy második morvamezei csata, a Habsburg Rudolf és a cseh II. Ottokár király közötti háború döntő csatája volt, mely a német királyi címért zajlott.
1278. augusztus 26-án a morvamezei Dürnkrut és Jedenspeigen között I. Rudolf és IV. László magyar király csapatai döntő vereséget mértek Ottokár hadaira.

Győzelmével Rudolf megerősítette német királyságát, megszerezte az osztrák hercegség feletti uralmat, és ezek birtokában megalapozta – magyar fegyverek segítségével – a Habsburg-dinasztia későbbi hatalmát.

IV. László nem lehetett tudatában a csata hosszú távú történelmi következményeinek. A belviszályokkal terhelt Magyar Királyságnak annyi előnye származott a győzelemből, hogy megszűntek a cseh–magyar ellenségeskedések. A győzelem emellett hozzájárult IV. László konszolidációs kísérletének átmeneti sikeréhez.


 -

 

Csataterek - 5. rész: Capua, 1348 

 

Miután jogainak érvényesítésére minden diplomáciai lehetőséget kihasznált, I. Lajos király megindította a háborús előkészületeket, majd 1347 novemberében indult meg Nápolyba, mintegy 10 000 fős kíséretének élén. Felvonulása közben a kisebb-nagyobb városállamok tisztelettel és rokonszenvvel fogadták. 1348. január 11-én Lajos seregei Capua városánál tönkreverték a Tarantói Lajos, Johanna új férje által vezetett nápolyi seregeket. A capuai összeomlás után Johanna és családja hajón provence-i grófságába menekült, a Nápolyi Királyság pedig minden további áldozat nélkül Lajos hatalmába került.

 

 -

 

Csataterek - 6. rész: Hosszú hadjárat, 1443 

 

 Hunyadi János a törökkel folytatott harcok során népszerűvé vált a bárók, a kis-, és középnemesség soraiban. Hunyadi győzelmei sarkallták I. Ulászlót a "hosszú hadjárat"-nak is nevezett támadó hadmozdulat elindítására, melyben a báró hadaival az egyesített magyar, lengyel és délszláv sereg főerejét képezte.
Elsőnek Krusevác vára mellett Hunyadi nagyobb török sereget vert szét, és elfoglalta a várat. Novemberben Hunyadi legyőzte Kászim ruméliai beglerbég kétszeres túlerőben lévő seregét. December elején Szófiából is kiszorították a törököket. A lakosság a keresztény sereget fölszabadítóként fogadta. Közben a szultán az ázsiai török sereggel átkelt a Boszporuszon, Hunyadi ennek ellenére folytatta a hadjáratot. A nagyvezír december 12-én a Szlatica-hágó mellett ütközött meg Hunyadival, és súlyos vereséget szenvedett.
A keresztény sereg a Balkán-hegységben megkezdte a visszavonulást. A szultán a megfogyatkozott keresztény csapatok után küldte seregét. December 24-én érték utol a keresztény utóvédet, amely Hunyadi vezetésével szétverte a török sereget, majd csatlakozott a főerőkhöz. 1444. január 2-án a Kunovica-hágónál a törökök megkísérelték az egész keresztény sereg megsemmisítését, de Hunyadi szétverte Turahán bég seregét. A keresztény sereg január 25-én érkezett vissza Nándorfehérvárra. A hadjárat Szerbia és Bulgária nagy részének fölszabadítása ellenére részleges sikert hozott, Drinápolyt bevenni, s a törököt Európából nem sikerült kiszorítani.
A hadjárat következményeként a szultán békét kért a magyar királytól. Az 1444 nyarán megkötött béke (a szultán Drinápolyban, Ulászló Nagyváradon írta alá) komoly eredményt hozott: a török kiürítette Szerbiát.


 -

 

Csataterek - 7. rész: Szabács, 1476 

 

 Hídfőállás céljára a törökök 1470-ben építtették a várat a Száva jobb partján, amely inkább földvár volt, védelmének erejét a Száva mocsarai adták. Innen intéztek folyamatos betöréseket a Szerémségbe.
Az építés hírére Hunyadi Mátyás király nyomban megostromolta, bár sikertelenül. 1475-ben Mátyás hosszan készülődött, majd 1476. januárjában ostrom alá vette 15 ezer katonával a várat, amelynek védőinek létszáma ekkor 1200 volt. Eleinte sikertelenül harcolt a nyugati hadszíntérhez szokott katonáival, de végül csellel – elvonulást színlelve, és a vár túlsó oldaláról támadva – február 15-én elfoglalta.
A király nem romboltatta le a várat, hanem rendbe hozatta, megszerezve ezzel egy évekig megtartható erősséget a déli végeken, ami Nándorfehérvár biztonságához nagymértékben hozzájárult.


 -

 

* Nándorfehérvári Diadal, 1456 

 

  A nándorfehérvári diadal a magyar–török háborúk egyik jelentős eseménye, amelynek során 1456. július 4–21. között a keresztények hősiesen védték Nándorfehérvár (a mai Belgrád) várát II. Mehmed török szultán több mint tízszeres túlerőben levő ostromló seregével szemben, majd július 22-én Hunyadi János vezetésével a vár melletti csatában legyőzték a törököket.

II. Mehmed július 4-én vette ostrom alá a várat, majd Hunyadi János egy július 14-én zajlott ütközetben áttörte a török hajózárat a Dunán, és csatlakozott sógora Szilágyi Mihály várat védő seregéhez. Az egyesült magyar sereg július 21-én visszaverte II. Mehmed támadását, majd július 22-én kitört a várból és a Kapisztrán János vezetése alatt álló keresztes sereg segítségével vereséget mért a török hadseregre. Az eseményt a magyar hadtörténelem – tekintettel kivívásának körülményeire, hosszú távú következményeire, illetve nemzetközi jelentőségére – az egyik legjelentősebb magyar győzelemként tartja számon. A győzelem mintegy 70 évre megállította a törökök további európai terjeszkedését és Magyarország meghódítására irányuló próbálkozását.

A déli harangszó az egész keresztény világban azóta is a nándorfehérvári diadalra emlékeztet, a pápa a déli harangszóval hívta fel az emberek figyelmét arra, hogy imádkozzanak a szabadságukért. 2006. július 22-én a nándorfehérvári diadal 550. évfordulójára emlékeztünk.

 -

 

Csataterek - 8. rész: Kenyérmező, 1479 

 

 Szabács várának elvesztése után a dühös török sereg Erdély ellen fordult. Raboltak fosztogattak, ezrével terelték el a lakosokat rabszolgának. Kinizsi Pál és Báthory, erdélyi vajda seregeikkel a törökök után indultak, és Kenyérmezőnél érték utol a török sereget. Itt került sor a az ütközetre.

A csata az addigi legjelentősebb győzelem volt a Magyarországot támadó portyázó törökök felett, akik vereségük után már nem próbálkoztak az 1479. évihez hasonló betöréssel.



-

 

 * Mohácsi csata, 1526

 


   A mohácsi csata vagy mohácsi vész (törökül: Mohaç savaşı vagy Mohaç meydan savaşı) 1526. augusztus 29-én zajlott le a Magyar Királyság és az Oszmán Birodalom hadai között, magyar vereséggel. A Mohács határában megvívott csatát a későbbi történetírásunk úgy emlegette, mint „nemzeti nagylétünk nagy temetőjét”. Valószínűleg a mohácsi csata a magyar hadtörténelem legtöbbet emlegetett ütközete.

 

 -

 

* Szigetvár, 1566 

 

 Szigetvár ostroma 1566. augusztus–szeptember között zajlott le Szigetvár várvédői és az oszmán haderő csapatai között. Az ostrom I. Szulejmán szultán seregeinek döntő győzelmével végződött. Zrínyi Miklós bán és katonái szinte az utolsó szálig elestek a végső kirohanás során. Maga Szulejmán szultán az ostrom közben, táborában hunyt el.
 

 


   -


Forrás: 

Csataterek - történelmi filmek:

 

 

***


A buddhizmus het csodaja

A szkíták székely eredete

A mai köztudat szerint a magyarok Árpáddal költöztek a Kárpát-medencébe, keletről, a hivatalos történetírás szerint a finnugor őshazából, krónikáink szerint Ázsiából, és ezek szerint ázsiai származásúak lennénk. Az elmúlt évtizedekben, elsősorban Grandpierre K. Endre (1979, 1990, 1996, 2005, 2006) munkáinak nyomán egy harmadik nézet kezd megerősödni: eszerint a magyarság őshonos a Kárpát- medencében, és Árpád magyarjai csak visszajöttek őshazájukba. 

 


Magyarok Világszövetsége — Magyarságtudományi Füzetek
ke03.0301
ke03.0302

A mai köztudat szerint a magyarok Árpáddal költöztek a Kárpát-medencébe, keletről, a hivatalos történetírás szerint a finnugor őshazából, krónikáink szerint Ázsiából, és ezek szerint ázsiai származásúak lennénk. Az elmúlt évtizedekben, elsősorban Grandpierre K. Endre (1979, 1990, 1996, 2005, 2006) munkáinak nyomán egy harmadik nézet kezd megerősödni: eszerint a magyarság őshonos a Kárpát- medencében, és Árpád magyarjai csak visszajöttek őshazájukba. Az elmúlt években pedig egy sor olyan alapvető régészeti munka látott napvilágot, amely alátámasztja a magyarok Kárpát-medencei őshonosságát éppúgy, mint a Kárpát-medence őslakosságának kirajzásait és visszatéréseit. Az árpádi magyarság, és a szkíta nép ősének kirajzása az i.e. 6. évezredben történt. Douglas T. Price és munkatársai 2001-ben az Antiquity nevű régészeti szakfolyóratban közölték stroncium-izotópos vizsgálataik eredményét. Eszerint Európa első magasműveltségét a Kárpát-medencéből a vonaldíszes kerámia népe vitte Nyugat-Európába i.e. 5 700-tól kezdve, mégpedig 10-20 fős kis csoportokban, amelyek főként fiatal nőkből álltak. Ez a műveltség i.e. 5 500-ban ért el a Rajnához, és később fokozatosan kiterjedt egész Nyugat-Európára. A nyugatra kirajzás kis létszámával ellentétben a keletre kirajzásra alaposabban felkészült az őslakosság, mert itt egy sokkal nagyobb szabású vállalkozásra került sor. Hatszáz évvel a nyugatra indulás után indult meg a keletre kirajzás, ám ezúttal összehasonlíthatatlanul nagyobb tömegekben. Ez a tény különös jelentőséget kap a legújabb eredmények fényében.
2004-ben jelent meg Blagoje Govedarica hamburgi régészprofesszor monográfiája „Zeptertrager - Herrscher der Steppen” címmel. Fő következtetése: i.e. 5 100-tól kezdve a Kárpát-medencéből, pontosabban az Erdély-Felső-Tisza körzetből (I) jelentős népesség települt ki az Al-Dunához (II), a Meótiszhoz (III), a Volga-könyökhöz (IV) és a Kaukázusba (V) (1. kép).
Ez az öt hatalmas művelődési központ évezredeken át meghatározója volt az eurázsiai fejlődésnek. Az i.e. 5 100-ban indult népesség-kitelepülés milliós nagyságrenddel jellemezhető, hiszen többezer településről van szó, s ezek átlagos népessége néhány száz fő. Igor Manzura orosz régész 2005-ben jelentette meg az Oxford Journal of Archaelogy-ban eredményét, amely szerint az i.e. 5. évezredtől Erdélyből nagy létszámú népesség költözött egyre keletebbre, település-hullámok egymásra következő sorozatát hozva létre a nyugat-eurázsiai síkságon (Manzura, 2005). Felmerült bennem a kérdés: mi vezethette a Kárpát-medence korabeli lakóit arra, hogy nyugat felé csak kis csoportokat, kelet felé viszont hatalmas népességet bocsásson ki?
A magyarázatra az első fény akkor vetődött, amikor felismertem, hogy ugyanez a különös jelenség bukkant fel i.sz. 1 492-ben, amikor is II. Ulászló magyar király szentesítette az ősi székely szokásjogot, amely szerint hadiállapotban a székelyek hadrafoghatók, de amíg keletre minden egyes telkes székelyt behívhatják katonának, addig nyugatra csak minden tizediket (Rugonfalvi Kiss, 1939). Első pillantásra megdöbbentő, hogy az ősi székely szokásjog szerint a székelyeknek nem mindegy, milyen irányban található az a csatatér, amelyen életüket kockáztatják. Erre a jelenségre azt a magyarázatot találtam, hogy a Kárpát-medence növény-és állatföldrajzi viszonyai alapján egy övezetbe tartozik az eurázsiai síksággal (2. kép),
hasonlóak az életfeltételek, tehát minden bizonnyal a Kárpát-medencében őshonos nép elsősorban kelet felé települt ki már az emberréválás időszakában. A Rudapithecustól a gravetti népig valóban kimutathatóak a Kárpát-medencéből történt kirajzások (Grandpierre, 2010). Így tehát a Kárpát-medencei ősnép utódai, akik tisztelték őseiket, őseik földjét, szintén elsősorban keletre települtek ki, hogy biztosíthassák népük folytonosságát. Az ősi székely szokásjog ugyanebből a hagyományból eredhet, és ez a székelyek őshonosságát új távlatok közé helyezi. Ha a jogarhordozó nép és a székelyek egyaránt az égtájak iránya szerint döntöttek életük egyik legalapvetőbb kérdésében, mégpedig jelentős különbséggel, mindketten a keleti irány javára, akkor a két nép hasonlóan gondolkodott, hasonló gondolatrendszere volt ebben a különlegesen egyedi kérdésben, tehát a két nép minden bizonnyal egymással azonos. És ha ezt a következtetést további tények is megerősítik (lásd Orbán-Grandpierre, 2009), akkor az i.e. 6. évezredben Erdélyben őshonos székelyektől származik az i.e. 1. évezredben a görögöktől szkíta nevet kapott nép! Ezt a meglepő következtetést egész sor alapvető tény támasztja alá. Ezekből mutatunk be néhányat.

ke03.0303

Grandpierre K. Endre (1996a, 23-36), és nyomában Orbán Dezső (Orbán, Grandpierre, 2009, 29-37) kimutatták, hogy a székely népnév és a szkíta népnév ugyanannak a népnévnek két változata. Grandpierre K. Endre amellett érvelt, hogy a székely és a szkíta ugyanaz a nép (1996a, 29 és a következő oldalak). És ha ez az azonosság kimutathatóan székely eredetet jelent, az az egyik legnagyobb fordulatot jelentheti történelemszemléletünkben.
Figyelemre méltó, hogy Govedarica a „jogarhordozók népét” a „sztyepp urának” nevezi. A jogarak kétségkívül felségjevények, tehát a „jogarhordozó nép” egy királyi nép. Mekkora létszámú lehet ez a királyi nép? Manzura több, mint 800 település adatait dolgozta fel. Ezek átlagos létszáma 30 és1000 fő közöttire tehető. A szóban forgó korban és körzetben többezer településen lakott a jogarhordozó nép, tehát létszáma többszázezres, milliós nagyságrendű volt már az i.e. 5. évezredben. Az új környezetben hamarosan hatalmas fejlődés indult be, ahogy azt a királyi kurgánok építése is jelzi (lásd alább). A jogarhordozó nép 3 000 éves fennállása után folytatódik a pre-kimmerek (gerendavázas műveltség, srubnaya) és a pre-szkíták (andronovói műveltség) népében (3. kép), a Kárpát-medencétől Koreáig terjedő hatalmas övezetben.
Az i.e. 1. évezred első felében a kimmerek, a szkíták és a keletebbre a hunok uralják az egész eurázsiai síkságot. Ez a három népnév a jelek szerint ugyanazt a népet takarja. Hérodotosz (Herodotus, i.e. 440) szerint az i.e. 1. évezred elején a kimmerek királyi törzse és a nyugat-eurázsiai síkságon őshonos, a királyi kimmerekkel együtt élő nép egyenlő katonai erőt képviseltek. (Megjegyezzük, hogy a magyar fordításban – Hérodotosz, 1989, 269. o. - a bennszülöttek, őshonosak jelentésű angol „natives” szót „kimmerek”-re cserélték, és ezzel a bennszülött, őshonos jelentést eltüntették.) Ezek szerint a királyi kimmerek népe a nyugat-eurázsiai síkságot évezredek óta lakó nagy nép létszámával összevethető létszámú! Ez a királyi nép ráadásul kiemelkedően magas, rendkívüli jelentőségű tudással és gazdagsággal bírt.
ke03.0304
ke03.0305
ke03.0306

Govedarica megjegyezte, hogy az (I)-(V) körzetek i.e. 5 100-tól kezdve háromezer éven át szoros kapcsolatokat tartottak fenn egymással. Ez a tény arra utal, hogy évezredeken és ezer kilométereken át képes volt ez a nép megtartani egységes szervezettségét, vagyis rendkívüli államszervező képességgel rendelkezett. A kiemelkedő államszervező képesség az őskorban és az ókorban a mágusok sajátja, éppúgy, mint a magasműveltség, a nőtisztelet, és a nők kiemelkedő tudása. Ezen jelenségek együttese tehát egyrészt azt jelzi, hogy az időszámításunk előtti évezredekben a Kárpát-medencében volt a mágusok központja, másrészt azt, hogy az eurázsiai síkság népességének a Kárpát-medence az őshazája.
A régészek rendszerint fazekasedényeikről, temetkezési szokásaik jellegzetességeiről, vagy első jelentős lelőhelyeiről nevezik el a régészeti kultúrák népét. Azt a népet, amit Govedarica egyik temetkezési szokásáról a jogarak népének nevez, a legtöbb kutató lelőhelyeiről erősdi (Erdély), kukutyini (ma: Moldva), vagy tripoljei (ma: Ukrajna) kultúrának nevezi. Ezt az erősdi, kukutyini-tripoljei kultúrát (4. kép) ma az első európai civilizációnak tekintik (History of Europe, 2010).
Fejlett írása volt az i.e. 6. évezred végén (Tordos, Tatárlaka, Vinca), és az írás innen terjedt el Délkelet-Európába (Fehérné Walter, 1975, 1. Kötet, 37.o.; Todorovic, 4. térkép).
Natalie Taranec, a Sydney-i Powerhouse Museum munkatársa 2005-ben megjelent cikkében az i.e. 5 500-tól i.e. 2 400-ig az eurázsiai síkság nyugati felén élő kukutyini-tripoljei műveltség népéről (Cucuteni-Trypillian culture, 2010) megjegyzi, hogy a kukutyin-tripoljei műveltség népének utódai a szkíták. Ha viszont az eurázsiai síkság népe a Kárpát-medence ősnépéből települt ki, akkor a Kárpát-medence őshonos népe a szkíták elődje. Mivel a székelyek magyarul beszélnek, és őrzik ennek az ősnépnek a hagyományait, szokásait, ezért arra a következtetésre jutunk, hogy a Kárpát-medence őshonos népe, a szkíták, és a székely-magyarok egyugyanazon nép, különböző korokban, különböző megközelítésben nyert elnevezései.
Különleges népjelzőnek számít, és ezért erről a temetkezési szokásáról nevezték el a kurgánok (halomsírok) népét. A halomsíros temetkezés az i.e. 5. évezredtől az i.u. 2. évezred elejéig volt jellemző, elsősorban a Kárpát-medencétől Koreáig terjedő eurázsiai síkságon. A régészek ezt a hatalmas időszakot több alegységre tagolják, ezek időrendi sorrendben a következők: a kukutyini-tripoljei kultúrával kapcsolatos Sredny Stog kultúra (ehhez fűzik a lovaskultúra megszületését az i.e. 5. évezredben), a gödörsíros kultúra, a gerendavázas kultúra, a szkíta, a szarmata, a hun, és a kun-kipcsak. Ha a kurgánok építése egy történelemből ismert néphez köthető, akkor ez a nép a szkíta-szarmata-hun-kun-kipcsak nép. Tegyük hozzá, hogy az Alföldön 40 000 kurgán létét tartják számon! A kurgánok népe rendkívüli tudású, kiemelkedő szellemi, technikai, művészi és anyagi gazdagsággal bírt. Az i.e. 3 500-3 300 időszak körül például a Kaukázus északi lábánál fekvő Kubán erdős-sík körzetben különösen gazdag, kimondottan királyi kurgánsírokat kezdtek emelni. Az óriás halomsírokat kőoszlopok övezték, s mélyükben mesés kincseket rejtő sírkamrákat őriztek. A sírkamrákban 70 literes óriás üstöt is találtak. Ezek az üstök kaukázusi eredetű, arzén tartalmú bronzból készültek, mellettük arany- és ezüstlemezekből készült, állatdíszítéses vázák, arany bikával díszített ezüst rudak, bronz fokosok és tőrök, többszáz arany, türkiz és kalcedon ékszerek feküdtek (Anthony, 2004). Az üstök később a szkíta, hun és magyar nép jellegzetes tárgyaiként ismeretesek (6. kép, törteli hun üst).

ke03.0307

A régészeti népjelzők tárgyak jellegzetességeire épülnek, tehát az adott tárgyakat előálltó népnél rendszerint szűkebb korszakra és körzetre korlátozódnak (Grandpierre K. Endre – Grandpierre Atilla, 2006). Világos ugyanis, hogy a mai magyar nép más tárgyakat használ ma, mint száz vagy ezer évvel ezelőtt, mégis ugyanarról a népről van szó. Hasonlóan, a történelmi népnevek is gyakran leszűkítő jellegűek, különösen egy ősi és nagy körzetben élő nép esetében, mert a különböző korokban az adott nép másként szerveződhet, és a különböző szomszédos népek is másként nevezhetik. Ráadásul többféle jellemző tulajdonsága is lehet egy-egy népnek, és az elnevezés ezek közül szükségképpen egyet emel ki. A jogarhordozók népe (Govedarica, 2004) ugyanabban a korban (i.e. 5 100 – i.e. 2 400), ugyanabban a körzetben (Kárpát-medence és az eurázsiai síkság) él, ugyanazon jellemzőkkel bír, mint az erősdi-kukutyini-tripoljei műveltség népe (Cucuteni-Trypillian culture, 2010), és a kurgánok népe (Kurgan culture, 2000), tehát ez a három nép-elnevezés a valóságban ugyanazt a népet takarja. Azonosítható-e, hogy melyik, a történelemből ismert nép őseiről van szó? Próbáljuk ezt a kérdést az eddig bemutatott eredményektől függetlenül megvizsgálni! Ehhez egy újabb régészeti népjelzőre támaszkodunk. A hatalmas üstök a hunok régészeti népjelzői (Bóna-Cseh-Nagy és munkatársai, 1993). Érdekes, hogy az „üst” címszónál az üstöt az angol nyelvű Wikipédiában a magyar bogrács képével szemléltetik (Cauldron, 2010)! Erdélyben szkíta üstöket is találtak (7. kép).

ke03.0308

A kurgánok népe szintén hatalmas üstöket állított elő (Kurgan culture, 2000), és ez azt jelzi, hogy a kurgánok népének utódai a hunok. A Tien-San hegység északi lábánál fekvő hatalmas Issyk Kul tó mélyén (a mai Kirgizisztánban) egy bámulatosan nagy szakértelemmel megalkotott 2 500 éves hatalmas üstre bukkantak. A szakértők szerint az egyes darabok egymáshoz illesztése annyira pontos, hogy ehhez hasonló pontosságot ma csak nemesgázban végzett fémmegmunkálással lehet elérni. Rejtély, hogyan volt képes elérni a 2 500 éve itt lakó királyi szaka-szkíta nép ilyen magas-technológiájú tökélyt. Különlegesen magas szintű a bronz tükrök, a díszes lószerszámok és sok más egyéb tárgy kialakítása. A víz alatt kisebb, aranyból készült drótgyűrűket és nagy, hatlapú aranytömböket találtak (Lukashov, 2008). Ez a szkíta műveltség legalább olyan magas szintű, mint az ókor legmagasabb, ismert műveltségei, a görög vagy az egyiptomi. A királyi szaka-szkíta nép öltözködése is rendkívüli műveltséget és gazdagságot sugároz (8. kép). Tegyük hozzá, hogy a legújabb embertani vizsgálatok szerint a gerendavázas kultúra népének koponya-adatai azonosíthatók az ugyanebben a körzetben utánuk következő szkítákra jellemzővel (Dolukhanov, 1996).

ke03.0309

Az Ordos körzetéből az i.e. 8.-6. században Európába érkezett hunokat az ókori görögök szkítának nevezték (Gilbert, 2002, map 2; 9. ábra), tehát a két népnév, a szkíta és a hun, ugyanazt a népet jelzi, ugyanabban a korban, csak két különböző szomszéd nép által.
Érdekes például, hogy Ciprus szigetére az i.e. 8. században érkeztek meg a szkíták. Virágzó társadalom bontakozott ki nyomukban, királyi sírokkal, amelyeket bár kiraboltak, még mindig igazán királyi bőséggel kápráztatnak el bennünket. Lóáldozat nyomai, bronz állványok, óriási üstök szirénekkel, griffekkel díszítve, díszes szekerek, lószerszámok, elefántcsont-gyöngyök és páratlan eleganciával díszített trónok vallanak mestereik magas műveltségéről (Prehistoric Cyprus, 2010).
Nem kétséges, az ősi helynevek, amelyeket még nem fertőzött meg a terjeszkedő, hóditó hajlamtól űzött országok nyelvi imperializmusa, valamely nép ittlétének vagy ittnemlétének legszilárdabb bizonyítékai közé tartoznak (Grandpierre K. Endre, 1996b, 48). Az eurázsiai helységnevek vizsgálata alátámasztja az eurázsiai síkság településeinek erdélyi székely eredetét (Bihari, 2004). Herodotosz írja, hogy a szkíták önelnevezése: szkolota, vagyis levágva a –ta népnév-képzőt, a szkol, szikul, székely népnév mássalhangzóira bukkanunk. Bihari (2004) a világ többszáz millió helynevének számítógépes elemzésével kimutatta, hogy a sz*k*(l) népnév (itt a * jel tetszőleges magánhangzót jelöl) változatai elsősorban Eurázsiában, azon belül is a Kárpát-medencében, Erdélyben és Moldvában a leggyakoribbak. Az egész Eurázsiára kiterjesztett keresés során tömegesen bukkannak elő az erdélyi helységnevek. A helységnevek tanúsága szerint a székelyek elnevezése valójában nem más, mint az ősi szaka népnév modern változata, írja Bihari (u. ott, 91. o.). Az itt bemutatott tények értelmében azonban fordított a helyzet: inkább a szaka, szkíta népnév tekinthető a székely népnév változatának.
Vizsgálataink szerint a szkíták székely-magyar eredetűek. Az i.e. 5 100-tól az ókori görögök koráig ez a népesség sokszorosára növekedhetett. Az a földrajzi körzet, amelyben éltek évezredeken át, i.e. 5 100-tól i.sz. 453-ig, Atilla meggyilkoltatásáig, kiterjedt a Kárpát-medencétől Koreáig és Észak-Indiáig (Grandpierre K. Endre – Grandpierre Atilla, 2006; Grandpierre, 2007). Ez a tény alátámasztja, hogy az ókori történetírók a szkítákat a legrégibb és legnagyobb lélekszámú népként ismerték. „A szkítákkal egyetlen európai nép sem állhatja ki az összehasonlítást, sőt még Ázsiában sincs egyetlen nemzet sem, aki megmérkőzhetne velük, ha összefognak.” (Thukydides, i.e. 431). Terdzsüman Mahmud, I. Szülejmán szultán tudós magyar tolmácsa által megmentett Árpád nagykirály-kori magyar ősgeszta, a Tarih-i-Üngürüsz (magyarul: A magyarok története, 1982; tehát az “üngürüsz” népnév a magyarok török neve) ekképpen emlékezik meg a vízözönt követő időkben Hunor által a Kárpát-medencében talált népről: Hunor, Nimród fia - “elvált Adzsem /Perzsia/ padisahjától, és Pannonijja tartományába költözött. Amikor abba a tartományba érkeztek, látták, hogy csodálatosan bőséges folyamai vannak nagy számban, sok gyümölcse és bő termése van annak az országnak, és az ő nyelvükön (azaz Hunor népének a nyelvén) beszélnek az ottani népek.” Az eredetileg regősök által írt őskrónika azt bizonyítja, hogy üngürüsz népe Hunor nemzetségéből származott. Tökéletesen világos okfejtés és ezredéves régiségből fakadó nyom ez a magyar nemzeti lét ősi voltára és arra, hogy a magyarok már a vízözönt követően itt éltek, és innen költöztek ki a vízözön után az Európa keletén fekvő másik Szkítiába. Grandpierre K. Endre (1979, 1990) kimutatta, hogy Csodaszarvas-mondáink több tízezer évre tekinthetnek vissza, és a magyar őshazába, a Kárpát-medencébe történő visszatérés isteni elrendeléséről tanúskodnak.
Xenophon írja, hogy Európát és Ázsiát a szkíták uralják. Ezt a régészeti leletek teljes mértékben alátámasztják. A szkíta befolyás kiterjedt Koreáig és Japánig. Különböző koreai tárgyak, mégpedig nagy jelentőségűek, mint például a koreai Silla királyság koronái, szkíta jellegűek. Hasonló szkíta jellegű koronákat találtak Japán Kofun korszakában (i.sz. 250-538, vagyis az ún. hun korban) (Cambon et al., 2006, 282). A kínaiak a szkítáktól vették át az állatstílust (Mallory, Mair 2000). A hun-magyar népzene hatása a kínai népzenére máig kimutathatóan meghatározó jelentőségű (Juhász, 2006). Nagyon ősi időkben, vagy már a kínai vallás hajnala előtt, a mágusok vallásának szervezett papsága lehetett (de Groot [1982, VI, II:1187]). Az i.e. évezredekben a mágusok a kínai vallás minden szintjén vezető szerepet játszottak (Schafer [2005, 234]). Victor H. Mair, a kínai nyelv és irodalom professzora régészeti és nyelvi bizonyítékokra bukkant, amelyek azt bizonyítják, hogy az ó-kínai „*myag, mágus, természettudós, filozófus” jelentésű szó nem kínai, hanem közép-ázsiai eredetű (Mair [1990]). Kínában a mágusok tanítása elsősorban az ősi királyi vallásban volt fontos (Harper [1995]). A kínai univerzalizmus, konfucianizmus, taoizmus a mágusok tanításaira épült. Modi professzor (Modi, 1926) és Aradi Éva (Aradi, 2005) könyveiből tudjuk, hogy a szkíta-magyar-hun kultúra alapvető hatást gyakorolt az indiai történelemre és műveltségre (Grandpierre, 2007). Hiteles történetíró, Josephus Flavius (i. sz. 37) írja Antiquitates c. munkájában (Flavius, 1957, 59), hogy Magóg és Gomer népei a vízözön után „a Don folyóig, nyugaton pedig Gadeiráig (ma Cadiz), elfoglalván a térséget, amelyre rábukkantak, s amelyet előttük senki sem lakott, a saját neveik szerint nevezték el a népeket”. A Hérodotosz feljegyezte szkíta ősmondában Hargita első emberként „néptelen tájon” született, vagyis a szkítasággal jelent meg az ember a Kárpát-medencében.
Középkori krónikáinkban, néphagyományainkban megőrződött annak hite, hogy a magyar hajdanta a világ legnagyobb lélekszámú népe volt. A magyar őskirályok a négy égtáj urai, ők szervezték meg a négy égtáj őreinek hálózatát, szorosan ide tartozik a négy folyó, az esztergomi oroszlános címer négy sávja. Az őshazához ragaszkodás fejeződik ki a középkori „Extra Hungariam non est vita” (Magyarországon kívül nincs élet) szólásban is (Grandpierre K. Endre, 1996c, 68). A székelység többezer éves erdélyi őshonosságára nemrég derült fény (Orbán-Grandpierre, 2009).
Mindezek fényében ideje felismernünk: a székely-magyarság szkíta-hun eredetének tétele helyett helyesebb ma már a szkíta-hun nép székely-magyar eredetéről beszélni.

ke03.0310 

Forrás: